Kétes budapesti útfelújítások: 550 milliót kell visszafizetni

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tavalyelőtti útfelújításokhoz kapott állami pénzből 553 millió forint visszafizetését indítványozta Tiba Zsolt főjegyző a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága hétfő délutáni ülésén, a támogatás felhasználásának jogszerűségéről lefolytatott vizsgálatok alapján. Adminisztratív jellegű hibák, becslésen alapuló költségszámítás, de nem szándékosan…

A Közép-magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsa 580 millió forint felhasználásának jogszerűségét vitatta korábban.

A pénzt, a régióval folytatandó további egyeztetések eredményétől függően, részben vagy egészben fizetnék majd vissza. Tiba Zsolt leszögezte, ha már muszáj, mivel közpénzekről van szó, mielőbbi visszafizetésre van szükség.

Vélemény:

Budapest most egy jobb tárgyalási pozíciót vehetne fel a kormánnyal szemben, mely korábban - a főváros szerint - nem fizette ki a Budapest Szerződésben foglalt kötelezettségeit.
A testület kormánypárti és ellenzéki tagjai egyaránt elismerőleg szóltak a régió által feltárt 580 millió forintos követelés jogosságát elemző hivatali belső vizsgálat és a műegyetemi szakértők tanulmányának korrektségéről.

A főjegyző szerint főként adminisztratív jellegű problémák okozták a szabálytalan pénzfelhasználást. Nehezen magyarázható hibának tartotta, hogy becsült adatokkal pályáztak az állami támogatásra. Közölte, hogy "megfelelő felelősségre vonási eljárások indultak" ez ügyben a hivatalban. Három esetben már fegyelmi eljárás zajlik. Hangsúlyozva, hogy szándékosságot nem feltételez, rámutatott, az a legfontosabb, hogy lezárják a régió és a főváros közti pénzügyi vitát. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a munkajogi mellett, polgárjogi felelősség is felmerülhet ez ügyben a kivitelezőkkel és a lebonyolítókkal kapcsolatban.

Az ellenzéki György István büntetőjogi felelősségről is beszélt, majd hozzátette: az ez ügyben lezajlott négy vizsgálat alapján kijelenthető, hogy az állami támogatások elszámolása, úgy a mennyiségi adtatok, mint a fajlagos költségek tekintetében nem a valós értékek alapján történt.

Cikkajánló:
$$399$$
$$396$$