Önre is jut 5 millió forint az állami vagyonból

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az év végéig pontos felmérés készül az állami vagyon nagyságáról, amely körülbelül 50 ezer milliárd forintra becsülhető - ismertette Markó Andrea a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára a csütörtöki budapesti rendezvényen.

Ez azt jelenti, hogy egy lakosra nagyjából 5 millió forint jut, melyből nem árt levonni az államadósság nagyjából másfél millió forintját, tehát a szaldó 3,5 millió magyar forint.

Miből áll vagyonunk?

Markó Andrea a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára elmondta: az eddigi becslés szerint körülbelül 1.700 milliárd forintot jelent a társasági vagyonrész, 3.400 milliárd forintot a termőföld és erdő értéke és 39 ezer milliárd forintot az egyéb ingatlan, valamint más vagyoni értékű elem.

Még több pénz!

Az előzetes becslésben nem szerepel az ásványi vagyon, a műemlékek és a műkincsek értéke, e tételekről valószínűleg egy vonal alatti felsorolás lesz értékmegjelölés nélkül.

Cikkajánló:

$$414$$
$$399$$