Építészek a bukott kormányzati negyedről
A három legjelentősebb építész szervezet közös nyílt levélben áll ki a nyertes pályaművet készítő építészcsapat jogos követelése mellett, miközben felhívják a figyelmet a valós kormányzati szándék és a pályázaton megszületett döntés közti különbségekre és a szabályozási hiányosságokra. Úgyis mondhatnánk: a kormányzati szándék nem bírta el a zöld koncepciót...
A nyílt levelet a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökei jegyzik. A kronológiai történések és a három szervezet szerepének taglalása után néhány érdekes, új információt is megtudhatunk az írásból.
Ilyen például, hogy ”októberre világossá vált, (…) a nyertes pályamű és az időközben változó tervezési program között jelentős különbség van.”
”2007. december 3 -ára elkészített vázlatterv szakmai szempontból a rendelkezésre álló információknak kívánt megfelelni, miközben a telekalakítás, a városrendezési szabályozási háttér, a műszaki infrastrukturális fejlesztés keretei és határai még kialakulatlanok voltak.”
”Az elkészült vázlattervet több szakértőből álló testület véleményezte. A negatív szakvélemény főbb pontjai az alaprajz flexibilitásának hiányára, a fajlagosan nagy homlokzati felületek arányára, a „zöld” homlokzat megvalósításának problémájára, az elvártnál kisebb alapterületre, a hasznos – nem hasznos területek kedvezőtlen arányára és a parkolóhelyek kedvezőtlen kialakítására vonatkoztak.”
”A kifogások jelentős részének szakmai értékeléséből kitűnt, hogy a díjnyertes pályamű ezeknek az újabb elvárásoknak struktúrájánál fogva sem képes úgy megfelelni, hogy ez az engedélyezési terv alapját képezze.”
”Ezt felismerve született 2007. december 10-én a BÉK Elnökségének állásfoglalása – a MÉK egyetértésével -, amely nyomatékkal felhívta a KVI figyelmét arra, hogy a továbbtervezést vagy a győztes pályamű szerzőjével, vagy jelentős programváltás esetén új nemzetközi pályázat nyertesével kell elvégeztetni.”
”Ezek után került sor a közbeszerzési párbeszéd végeredményének nyilvánosságra hozására, miszerint érvényes javaslat a megvalósításra nem érkezett.”
”Itt hívjuk fel nyomatékkal a figyelmet arra, hogy addig még el nem fogadott tervek megvalósításának pénzügyi hátterét és átadási határidejét kellett szavatolnia a pályázónak.”
A nyílt levél írói elégedetten nyugtázzák, hogy az építészszakmát is bevonták a tervezési folyamat felügyeletébe, ugyanakkor azt nehezményezik, hogy hivatalosan még senki sem indokolta meg nekik miért állt le a projekt, vagy mi lesz annak a további sorsa.
Mindezeken felül azt is leszögezik: ”A Tervezőknek (Team 0708 Építész Kft.) és az eredeti megbízó KVI-nek, illetve jogutódjának meg kell állapodni az eddig végzett munka nagyságrendjéről és ezt a megbízónak ki kell fizetni.”
Elképzelésük szerint a nyertes pályamű készítői végezhetnék a terület „projektesítést”, ami az eddig elvégzett munkára épülhetne.
Kérdés ugyanakkor, hogy ki ruházna be egy olyan tervbe, ahol az alaprajz flexibilitása hiányzik és a hasznos – nem hasznos területek aránya is kedvezőtlen - ahogy azt a nyílt levélben is megfogalmazták.
Az építész szervezetek elnökei levelük végén kijelentik: ”… kiállunk a Tervezők eddig végzett munkája mellett és minden törvényes eszközt felhasználunk jogos követeléseik kifizetése érdekében.”
Eddig ugyanis a nyertes pályaművet jegyző csapat egy fillért sem kapott féléves munkájáért.
A nyílt levél teljes változatát innen töltheti le.
Cikkajánló:
$$427$$
$$433$$