Tavaly 228 milliárdot sikerült elköltenünk lakástámogatásra

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A lakástámogatások több mint fele továbbra is a már korábban felvett támogatott kölcsönök finanszírozására megy el, melyekre idén is súlyos milliárdokat kell majd áldoznunk a magas forintkamat és állampapírhozam miatt. Szocpolra nagyjából 40 milliárdot, panelfelújításra pedig közel 9 milliárdot költöttek tavaly.

A lakástakarék-pénztári támogatásokra közel 20 milliárd jutott, míg a sejtelmes egyéb kategóriába több mint 30 milliárd forint került.


Jövőre azért jut ”csak” 190 milliárd lakástámogatásra, mert a panelfelújítások támogatását (10 milliárd forint) egy másik költségvetési soron tüntették fel, valamint a támogatott hitelekre is kevesebb pénzt kell elkülöníteni a jelzáloglevelek kifutása miatt.


A 2001-óta lakástámogatásra fordított hatalmas összeg több mint felét a 2004-ben leépített otthonteremtő program vitte és viszi el. Tehát hiába jut tekintélyes összeg minden évben lakástámogatásra a magyar költségvetésből, szinte egy forint sem jut például szociális bérlakásokra építésére.

Cikkajánló:

$$335$$

$$438$$