Lakásmaffiázott egy kicsit az Országgyűlés

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Országgyűlés lefolytatta az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló beszámoló és az ennek elfogadását kezdeményező határozati javaslat általános vitáját.

Ennek expozéjában Takács Albert most leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter elmondta: a lakásmaffia-tevékenység célja, hogy a jogszerűség látszatát keltve törvénytelenül szerezzen valaki ingatlant, és szándékosan megkárosítsa az ingatlan tulajdonosát vagy bérlőjét.

Kapcsolódó anyagok:

$$328$$

$$237$$

$$104$$
A miniszter hangsúlyozta: a kormányzatnak a lakásmaffia-tevékenységgel kapcsolatban az a legfőbb célja, hogy létrehozza a tevékenység visszaszorítására alkalmas jogszabályi környezetet. Hozzátette, hogy a beszámoló javaslatot tesz például a lakástörvény, vagy a jogügyletek biztonságát célzó törvény módosítására.

Balsai István (Fidesz) a beszámolóról úgy vélekedett, nem a legszerencsésebb, ha egy közel egy évvel ezelőtt készített előterjesztés csak most kerül az Országgyűlés elé. Mint mondta, a korábban működő parlamenti, úgynevezett lakásmaffia-bizottságnak voltak eredményei.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) frakciója nevében elfogadásra ajánlotta a beszámolót és a határozati javaslatot. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ingatlan-nyilvántartást célszerű lenne bírósági felügyelet alá helyezni.

Az MSZP-s Bókay Endre úgyszintén a beszámoló elfogadását javasolta, de azt is kérte: a következő ilyen jelentés elkészítésekor több adat kerüljön az előterjesztésbe, mert azok alapján lehet mérni a lakásmaffia-tevékenység visszaszorítását célzó tevékenység eredményességét.

Cikkajánló:

$$436$$

$$444$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.