A Váci úton 17 emeletes lakótornyok épülnek
Az újpesti Károlyi István városközpont fejlesztője 34 millió forint összdíjazású nemzetközi építészeti ötletpályázatot írt ki a városrész kapujának számító épületegyüttesre, mely magában foglalja a négyhektáros fejlesztés Váci útra néző részének épületeit, valamint – a mostani elképzelések szerint – négy darab 17 emeletes lakótornyot.
A pályázóknak ezen felül javaslatot kell tenniük az egy hektárnyi közösségi terület megjelenésére is. A legkisebb díj 2 millió, míg a legnagyobb 20 millió forint lehet. Eredményhirdetés május közepén…
|
A Károlyi István Városközpont látványterve a Váci út felől. A négy 17 emeletes lakótoronyra és a Váci útra néző épületekre vonatkozik a mostani pályázat. (forrás: Károlyi István Városközpont) Klikk további képekért!
|
A közel 50 milliárd forintba kerülő új városközpont az Attila-Károlyi István-József Attila utcák és a Váci út határolta 4 hektáros területen épül. Összesen 900 lakást és 50 ezer négyzetméternyi irodát és szolgáltató létesítményt foglal majd magába.
A tavaly megnyitott első ütem lakásainak 95%-a már gazdára talált. A CEU Reality 2007-ben az ECORYS felmérése szerint a hetedik legtöbb új lakást értékesítette.
Cikkajánló:
$$457$$
$$460$$

