Mit kell tudnia egy háznak, ha passzív akar lenni?
A passzívház kategóriába azok az épületek tartoznak, amelyek fűtési, hűtési energiaigénye nem több négyzetméterenként és évente 15 kilowattóránál. Ma egy átlag magyar lakás 200 kilowattórát fogyaszt évente, tehát jelenlegi lakásállományunk túlságosan aktív. Drága pénzért mindenestre a régi lakásokat is passzivitásra lehet kényszeríteni.
Egy ma korszerűnek mondott, 38 centiméter vastag üreges téglából épített fal hőátbocsátása 0,4, egy átlagos készházé 0,25, ugyanakkor a passzív ház fala nem engedhet át magán 0,15 wattnál több energiát négyzetméterenként, és másodpercenként, ha a két oldala között egy fok a hőmérséklet különbség (ez a hőátbocsátás definíciója).
A jól hőszigetelt falat és az ablakot úgy kell egybe építeni, hogy a ház szerkezetén keresztül legfeljebb a benti levegő fele cserélődjön ki egy óra alatt. A mai házakban a légcsere háromszoros óránként – hangzott el a tavaly alapított Magyar Passzívház Szövetség, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BMGE), valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége által rendezett konferencián.
Miután a passzív ház télen nem engedi ki a meleg belső levegőt, az épületet mesterségesen kell szellőztetni. Ezt egy családi háznál elvégzi egy 70 wattos ventilátor. A távozó elhasznált meleg levegőt azonban hőcserélőn vezetik át, ami előmelegíti a bejövő friss levegőt. A legegyszerűbb fűtés ezekben az épületekben a légfűtés, amikor a bejövő friss levegőt hőszivattyúval, vizes radiátorral, vagy éppen fűtőpatronnal melegítik tovább. Van olyan kompakt egység, amely szellőzteti és fűti a házat, sőt az elhasznált meleg levegőből még napi 50 liter meleg vizet is képes előállítani. A passzív ház gépészetének szerves része a napkollektor, amely nyáron - és a napsütéses téli napokon is - elkészíti a melegvizet.
Miért éri meg mindez?
Szakértői számítások szerint egy passzív ház 20-30 százalékkal kerül többe egy hagyományoshoz képest, de a gépészetnél e többlet java visszajön. Tehát nem igen drágább. Dániában jelenleg 50 kilowatt a négyzetméterenkénti éves fűtési norma, két éven belül ezt csökkentik 25 kilowattra, és 10 éven belül akarnak eljutni oda, hogy csak passzív ház kaphasson építési engedélyt. Magyarországon a jelenlegi előírás a falak hőátbocsátására 0,4 -nem véletlenül egyezik meg a korszerűnek mondott téglákéval.Mi tegyünk aktív lakásainkkal?
A meglévő épületek passzívvá tétele nem olcsó mulatság. A tégla vagy beton falakra legkevesebb 20 centiméter vastag hőszigetelést kell felrakni, és három rétegű üvegezésűre kell cserélni az ablakokat is. Nyílván csak bontás után lehet - pótlólag - hőszigetelni a földön fekvő padlót, és a tetőteret, és ezekbe is be kell szerelni a korszerű gépészetet, ami ugyancsak megdrágíthatja a ház passzívvá tételét.Cikkajánló:
$$493$$
$$488$$