Elindult az új KÖKI Terminál építése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A napokban az első bontási munkákkal megkezdődött KÖKI átalakítása. Lesz bevásárlóközpont, új megálló, valamint 500 P+R és 60 darab B+R (kerékpártárolóval ellátott) parkoló. A beruházás 2009. harmadik negyedévére készül el az ígéretek szerint.

A KÖKI Terminál tervei elkészültek és immár az építéshez szükséges összes engedély is rendelkezésre áll – derül ki az önkormányzat, a BKV Zrt. és a beruházó R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. közleményéből. A helyszín adottságainak vizsgálata, a régészeti és lőszermentesítés az elmúlt év során lezajlott, de sor került a terület alatt húzódó távhővezetékek kiváltására és modernizálására is.

A beruházás keretében a jelentős közlekedési fejlesztések mellett háromszintes bevásárló-, és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet. A bevásárlóközpont tetején egy járható zöld park kerül kialakításra. Épül itt egy új barkácsáruház, de lesznek irodahelységek, ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és egyéb szórakoztató egységek is.

KÖKI (forrás: mymap.hu)

A beruházás keretében új gyalogos-felüljáró épül, az átépített metróállomásról érkező utazókat egy teljesen új, a metró peronjával párhuzamosan elhelyezkedő fedett autóbusz-végállomás fogadja majd. A teljes rekonstrukción átesett metróállomás új kijárattal is bővül, ami azt jelenti, hogy az utasok a jövőben egyszerűbben és kényelmesebben, rendezett körülmények között és főleg kevesebb gyaloglással tudnak majd átszállni egyik járműről a másikra- áll a közleményben.

A beruházás első ütemében épülő lépcső csupán ideiglenes megoldást jelent, a megújult KÖKI minden tekintetben megfelelő közlekedési lehetőséget biztosít majd a mozgásukban korlátozott utazók számára, kimondottan e célból 4 darab lift is épül a területen.

A kispesti önkormányzat külön kiemeli, az új épületegyüttes és a környező fejlesztések a tervek szerint 2009 végére készülnek el, vagyis a KÖKI hamarosan kulturáltabb és színvonalasabb arcát mutatja az erre közlekedőknek. Ezzel együtt pedig várhatóan csökken a bűnözés, tisztábbá és rendezettebbé válik a terület.

Cikkajánló:


$$473$$

$$469$$