Gyorsítócsomagot kapnak a kiemelt beruházások
Bajnai Gordon az Építési és Építésügyi Szakmai Testület ülésén számolt be a minisztérium nagyberuházásokhoz kapcsolódó szabálymódosítási terveiről, melyekkel fel akarják gyorsítani a kiemelt fejlesztések megvalósítását. A csomagot június végén fogadhatja el a kormány.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetője szerint nem kizárólag az EU források miatt van szükség a különböző jogszabályok módosítására, hanem a tisztán hazai finanszírozásban megvalósuló kiemelt fejlesztések felgyorsítása miatt is.
| Az építőipari termelés visszaesését egyrészt a konvergencia programnak
való megfeleléssel, másrészt a korábbi uniós források kifutásával és a
2007-től induló EU projektek felfutásából adódó ütemváltással
magyarázta Bajnai. |
A beruházások előkészítésénél az ÖTM el akarja érni a tervpályázatokat egyszerűsítését, a településrendezési egyeztetés, a művelési ág alóli kivonás és a kisajátítás folyamatának felgyorsítását. Továbbra is cél az egyablakos ügyintézés bevezetése, ahol a különböző engedélyek beszerzését egy egységes digitális adatbank segítené.
Az engedélyezési eljárásnál bevezetnék a különböző hatóságok közös helyszíni szemléjét (olasz modell) és a már most is létező hatósági közvetítők jogintézményének kiszélesítését.
A közbeszerzési törvény módosítását Draskovics Tibor tárcája, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium készíti elő. Itt erősíteni szeretnék a garanciális szabályokat, a jogorvoslati lehetőséget kétszintűvé akarják tenni és az üzleti titkok köre is szűkülhet. Az EU-s beruházásokra a közbeszerzési törvényben külön szabályok vonatkoznának.
A beruházások kivitelezésénél a hiányszakmának számító műszaki ellenőrök foglalkoztatási feltételeit akarják megkönnyíteni, valamint – ahogy arról már korábban beszámoltunk – az e-közműnyilvántartást is bevezetik. A tervek szerint definiálják a közbeszerzéseknél az irreálisan alacsony árat, ezzel elkerülve, hogy a versenyben olyan árral nyerjen egy pályázó, ami veszélyezteti a beruházás megvalósulását és a növeli a körbetartozások mértékét. Mint Bajnai Gordon elmondta, a Gazdasági Versenyhivatallal szoros együttműködésre van szükség ebben a kényes kérdésben.
A teljes beruházási folyamat kapcsán a miniszter kiemelte, minden felelősség a projektgazdáé a támogatásokkal kapcsolatban, ezért nagy hangsúlyt akarnak helyezni a fejlesztéseket lebonyolító szakemberek képzésére. Bajnai szerint ugyancsak fontos a szakmunkások képzésének új szintre emelése, számuk bővítése, ugyanis a fejlesztések felpörgésével könnyen kapacitáshiány állhat elő, amit a környező országokból már nem lehet pótolni.
Cikkajánló:
$$461$$
$$509$$