Lakos Imre (SZDSZ) úgy látja, megvan az esély és a szándék arra, hogy a tehermentesítő út 2x2 sávosra szélesítéséhez szükséges, még hiányzó 2,5 milliárd forintot megkapják.

Közölte, a rövidesen lejáró építési engedélyt meghosszabbítják és előkészítik a beruházást, hogy jövő tavasszal megkezdődhessen az egy-másfél évig tartó munka. Az előkészületekre nemrég 100 millió forintot szavazott meg a főváros.

forrás: mymap.hu

Az alpolgármester szerint ma már mindenki várja az Egér utat a Szerémi úttal összekötő út kiszélesítését. A jelenleginél rosszabb állapotokat nem lehet teremteni, ma kilométeres sorok pöfögnek a Tétényi és a Fehérvári út között, ennél környezetszennyezőbb állapot nincs - figyelmeztetett Lakos Imre.

A beruházás részleteit ismertetve elmondta, a jelenlegi 1x1 sávos út és az elbontott ipari vágányok helyén épülő 2x2 sávos tehermentesítő, két kilométeres utat fasorokkal, zöld sávval, és egyes szakaszokon hangvédő falakkal határolnák el a társasházas, lakótelepi és kertvárosias övezetektől.

Közölte azt is, nem szeretné, ha erre a térségre teherautó-forgalom zúdulna. Mint mondta, az új Andor utcának "kifejezetten nem" teherforgalom-átvivő szerepűnek kell lennie.

Cikkajánló:

$$554$$

$$539$$