Sok minőségi probléma az építőiparban: nekünk kell odafigyelni

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sok probléma van a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások területén, a megoldásukhoz a szolgáltatásnyújtók magatartásának megváltozása mellett a fogyasztók felelős hozzáállása is elengedhetetlen.

Fegyverneki Sándor főépítész az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén hangsúlyozta: fontos volna a fogyasztók figyelmét felhívni arra, hogy amikor életük legértékesebb vagyontárgyát, a lakást megvásárolják, járjanak el a legnagyobb gondossággal, hívjanak szakembert, kérjenek garanciákat.

Magánjogi szerződéseknél a hatóság tehetetlen

A közelmúltban például a parketták vizsgálata 79 százalékban kifogással zárult. (NFH)
Kathy Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főosztályvezetője elmondta: számos panasz érkezik hozzájuk kivitelezési problémák miatt, a hatóság beavatkozási lehetősége azonban csekély, mivel magánjogi szerződésekről van szó. Sokszor csak a hosszadalmas bírósági eljárás segíthet, ha a kivitelező nem hajlandó eleget tennni a szavatossági követelményeknek. A főosztályvezető szerint jó volna, ha az ilyen ügyeket peren kívül, rövidebb eljárással meg lehetne oldani.    

Nyugta és vállalkozói szerződés nélkül fölösleges bíróságra menni

Kathy Attila a fő hiányosságok között említette, hogy gyakran hiányzik a megfelelőségi nyilatkozat, a beépítési útmutató. A jótállási szabályokat a kereskedők nagy része nem ismeri vagy nem akarja ismerni. Az NFH korábbi tapasztalatai alapján úgy vélekedett, a problémákat leginkább az információk hiánya okozza; felhívta a figyelmet a szerződések alapos áttanulmányozásának fontosságára. Figyelmeztetett arra is: nyugta és vállalkozói szerződés hiányában a bíróságra is fölösleges menni.

A MALOSZ termékfelelősséget akar

A Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (MALOSZ) elnöke Székely Éva szerint célszerű volna összehangolni az építőipari szolgáltatásokra és termékekre vonatkozó jogszabályokat. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a lakásokra vonatkozó hároméves jótállás a tartós fogyasztási cikkekre nem vonatkozik, utóbbiak jótállása 1 év, 10 ezer forint felett. Az MALOSZ elnöke szerint a vásárlók felelőtlenségére való hivatkozás helyett (megveszik a rossz és környezetszennyező termékeket) meg kell követelni a termékfelelősséget.

Alvállalkozók, képzés

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének képviselője szerint változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy a fővállalkozó lebontja több - akár tíz - alvállalkozóra a garanciát, s így évekig elhúzódnak a perek.

A Magyar Építőanyagipari Szövetség képviselője hangsúlyozta: a gyártóknak is elemi érdekük, hogy a piacot megtisztítsák a kontároktól. Az Ipartestületek Országos Szövetségének képviselője javasolta: csak az kapjon engedélyt, aki megfelelő szakmai végzettséggel rendelkezik, s mielőtt valaki kiváltja a vállalkozói igazolványt, kötelezően vegyen részt felkészülési tanfolyamon.

Cikkajánló:

$$844$$

$$843$$

$$842$$