Ön bérelne 35 ezerért bérlakást?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület által készíttetett felmérés szerint igen. A reprezentatívnak tekinthető kutatás azt is megállapította, hogy a lakosság nagy része úgy érzi, az állam egyre kevesebbet költ lakástámogatásra. Érdekes, hogy többen hasznosabbnak ítélnek egy bérlakásprogramot, mint a panelprogramot.

Az állami szerepvállalásról a lakhatás megteremtésében a túlnyomó többségnek (76 %) az a véleménye, hogy az állam jelenléte a jelenleginél nagyobb mértékben lenne indokolt, és szintén a túlnyomó többség (73 %) véleménye az is, hogy a jelenlegi eszközök mellett új eszközök bevezetésére is szükség van. (Az állam által lakástámogatásra fordított összeg az utóbbi években nem változott – a szerk.)

Az állami támogatási programok közül a többség az új lakások támogatását hasznosabbnak tartja, mint a panelprogramot, de a megkérdezettek 40%-a a panellakások felújítását is ugyanolyan fontosnak gondolja.

Az új lakásépítések elsődleges támogatása mellett szólók legtöbben azt emelték ki, hogy ez korszerű megoldás. Akik a panellakások felújítása mellett érvelnek, azoknak a fő szempontja az volt, hogy nagyon sokan laknak panellakásban, amelyek le vannak robbanva, így nem kérdés, hogy ezekkel is foglalkozni kell.

A megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint nagyon rosszak a fiatalok lakáshoz jutási lehetőségei, az szinte csak szülői segítséggel oldható meg.

Miután a kutató röviden tájékoztatta az interjúalanyokat az Egyesület által kidolgozott bérlakás-program legfontosabb elemeiről az kérdezettek kétharmada egyértelműen pozitívnak értékelte a felvázolt lehetőséget és még ennél is sokkal magasabb arányban voltak azok (94%), akiknek véleménye szerint szükség lenne Magyarországon korszerű bérlakásokra.

Az ismertetőben említett 35-45 ezer Ft körüli havidíjat a megkérdezettek 79%-a elfogadhatónak, reálisnak tartja, hiszen ez olcsóbb, korszerűbb, mint az albérlet, és a fiataloknak is elérhető, megfizethető.

A lakáshelyzet javítására fordított állami támogatást durván megfeleznék a megkérdezettekés csak egy kicsivel fordítanának kevesebbet a korszerű bérlakás-építési program támogatásra, mint a tulajdonszerzés támogatására.

Cikkajánló:

$$1081$$

$$1080$$

$$1079$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.