Épülhet Ferihegy versenytársa
A Budapesttől mindössze 60 km-re fekvő, Székesfehérvár szomszédságában elhelyezkedő Alba Airport megkapta a jogerős létesítési engedélyt, így megindulhat az építkezés azon a nemzetközi repülőtéren, amely a jelenleg monopolhelyzetben működő Ferihegyi repülőtér valós alternatívája lehet.
A tervek szerint 2010 első félévében megnyíló nemzetközi repülőtér elsősorban fapados és charter repülőgépeket fog kiszolgálni, lehetővé téve az olcsóbb utazást a hazai és a nemzetközi turisták számára – áll a Biggeorge’s-NV Zrt. közleményében. A reptér kiváló elhelyezkedése, valamint a Budapestről és a nyugati országrészből kedvező megközelíthetősége megkülönbözteti az Alba Airportot a többi vidéki repülőtér fejlesztéstől. Mindezek alapján a jelenleg futó hazai reptérprojektek közül az Alba Airportnak van a legnagyobb esélye a második legnagyobb hazai légikikötővé válni – folytatódik a közlemény.
Az Alba Airportot fejlesztő Biggeorge’s-NV Zrt. véleménye szerint megalapozottak a várakozások a nyereséges működtetéshez szükséges utasforgalom elérésére, elsősorban a fapados és charter légitársaságok szegmensében. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a légikikötő mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot is létesít a beruházó a projekt keretében.
Cikkajánló:
$$1085$$
$$1083$$
$$1082$$