Megnyitotta századik irodáját a Duna House
Több éves, folyamatos hálózatfejlesztés után Tatabányán nyitotta meg 100-adik, teljes körű szolgáltatást kínáló irodáját a Duna House, Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítő-franchise hálózata – áll a Duna House közleményében.
A DH tapasztalatai szerint egyre többen keresnek lakást a környéken - különösen a keleti országrészből, hiszen a régió számos munkalehetőséget kínál.
Örömömre szolgál, hogy a térségben új megélhetési lehetőségek jöttek létre – mondta az eseményt megnyitó beszédében Dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, aki pozitívan értékelte azt is, hogy a helyi ingatlanpiacon az új iroda megnyitásával erősödött a versenyszellem.
Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnöke elismerését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Duna House nyitotta meg az országban – a hazai közvetítőhálózatok között – elsőként 100. franchise irodáját. „Sokáig kóstolgattuk egymást, mit tudnánk nyújtani a másiknak, ám ahogy a Duna House belépett a Magyar Ingatlanszövetségbe, máris megnyerte az „Év Ingatlanosa” díjat, ami méltó elismerése az elmúlt időszak teljesítményének” – tette hozzá a MAISZ elnöke.
A Superbrands díjat kapott Duna House Magyarországon az egyik leggyorsabb fejlődéssel és az egyik legbiztosabb háttérrel büszkélkedhet az ingatlanpiacon, a rendszer 3 irodával indult, napjainkban azonban a központi iroda mellett jelenleg már országosan 100 franchise irodában, közel 900 értékesítő dolgozik azon, hogy a Duna House Ügyfelei a legprofesszionálisabb kiszolgálásban részesüljenek és elégedetten távozzanak vagy térjenek vissza – mondta Szalay Kinga, a Duna House franchise-igazgatója.
Tatabánya ingatlanpiaca
A tatabányai ingatlanpiac az utóbbi időben felpezsdült, hiszen – dacára a hazai munkavállalók alacsony mobilitási hajlandóságáról szóló felméréseknek - számos, főleg Kelet-Magyarországról érkező munkavállaló érdeklődik lakásvásárlás, vagy albérlet iránt a városban, ahol a lakásárak 6 millió forinttól kezdődnek, amely összegért elsősorban panellakásokat lehet vásárolni. A jellemző négyzetméterárak 120-200.000 forint között alakulnak, ami lényegesen alacsonyabb árszintet jelent a fővárosi, vagy akár más vidéki nagyvárosok átlagánál.A Duna House fejlődésének évei alatt erőteljesen megváltozott a hazai ingatlanpiac – a 2000-es évek elejétől eltérően ma már szinte minden szegmensben kínálati piacról beszélhetünk, a vásárlók számos eladó lakás közül válogathatnak. Jelentősen növekedett az ingatlanközvetítőkön keresztül végzett tranzakciók száma, miközben az utóbbi 1-2 évben maga a piac meglehetősen stagnáló képet mutatott – vagyis egyre több ügyfél bízik a közvetítőhálózatokban.
Cikkajánló:
$$1102$$
$$1101$$
$$1100$$