Épülhet a Holcim nyergesújfalui cementgyára

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megkapta az építési engedélyt a Holcim Hungária Zrt. új cementgyára, amelyet a cég a Nyergesújfalu Ipari Parkban szeretne felépíteni.

A Holcim közleménye szerint annak ellenére, hogy Nyergesújfalu önkormányzata megadta az engedélyt, a Holcim az elkövetkező hetekben semmilyen építkezésbe nem kezd. Ezt többek között azzal indokolták, hogy ki kell értékelni a még le nem szerződött alvállalkozókat, illetve elő kell készíteniük a projektet.

A Holcim Európa legmodernebb cementgyárát kívánja felépíteni az ipari parkban, hogy kiváltsa a közvetlen szomszédságában található 140 éves lábatlani gyárat.

Márta Irén, Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a beruházás volumene 350 millió euró.

A Holcim Hungária Zrt. cement-, kavics- és betongyártó vállalat 2007-ben közel 32,019 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A cég Magyarországon 703 főt foglalkoztat. A Holcim az elmúlt évben Magyarországon 2,262 milliárd forintot fordított különböző környezetvédelmi és munkavédelmi fejlesztésekre, kapacitásbővítésre és korszerűsítésre.

Cikkajánló:

$$1114$$

$$1113$$

$$1112$$