A luxusadó a változások után is bukás
Mindössze 58 ingatlan után fizettek luxusadó-előleget a cégek Budapesten a szeptemberi határidőig, ebből mintegy 35 millió forint bevételre számít a fővárosi önkormányzat az év végéig. Összességében 150 millió lehet a bevétel Budapesten. Győr például mindössze 540 ezer forintot tudott beszedni félév alatt. Úgy látszik, az eredetileg várt egymilliárdos bevételt még a januári szigorítások után sem sikerül megközelítenie a luxusadónak.
Luxusadót a 100 millió forint érték feletti ingatlanok után kell fizetni. Az adó alapja a 100 millió feletti rész, az adó mértéke fél százalék. Korábban csak magánszemélyeknek kellett befizetni az adót, januártól azonban a vállalkozók tulajdonában lévő lakások és üdülőingatlanok után is fizetni kell.
| A luxusadót legtöbben úgy kerülik, illetve kerülték ki, hogy nagyértékű
ingatlanjaikat társasházzá alakították. Szintén az adóbevételek
rovására megy, hogy például Budapesten a legmagasabb négyzetméterárat
800 ezer forintban határozták meg, ami túl alacsony. |
Kéhl Adrienn, az önkormányzat adóügyosztályának vezető tanácsosa a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a főváros az év végéig összesen 150 millió forint bevételre számít. Tavaly, amikor még csak a magánszemélyekre vonatkozott a luxusadó, 113 millió forint volt a bevétel.
A cégek mindössze 58 ingatlan után fizettek luxusadó-előleget Budapesten a szeptemberi határidőig, ebből mintegy 35 millió forint bevételre számít a fővárosi önkormányzat idén.
A magánszemélyek közül idén 435-en fizettek budapesti ingatlanjaik után luxusadót.
Cikkajánló:
$$1124$$
$$1123$$
$$1122$$