Drágábbak lesznek a kaposvári bérlakások
Több mint egyharmadával kerül többe a becsült értékhez képest az a 30 lakásos önkormányzati bérház Kaposváron.
A kaposvári önkormányzat egy 30 lakásos bérlakóház építésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást. A felhívásra egy vállalkozó - az Etalon Építő- és Szerelőipari Kft. - adott be ajánlatot. A vállalási ára bruttó 283.203. 668 forint volt, amit az önkormányzat elfogadott.
Az önkormányzat eredetileg nettó 150 millió - bruttó 180 millió - forintra becsülte az építési költséget.
Szita Károly (Fidesz) elmondta: a két héten belül elkezdődő, 283 millió forintos beruházás annak a programnak a része, amelynek keretében felgyorsítják és előrehozzák a tervezett nagyberuházásokat.
Az országban egyedülálló módon Kaposvár akkor is épít bérlakásokat, amikor ezt nem támogatja az állam - hangoztatta az önkormányzat vezetője, aki emlékeztetett arra: a legutóbb hat évvel ezelőtt, a Széchenyi-terv keretében vállalkozhatott bérlakásépítésre a somogyi megyeszékhely. Most újra építtet lakásokat az önkormányzat, mivel ez egyben munkahelyeket is jelent Kaposváron - tette hozzá.
A polgármester közölte: jövőre további három helyen épülnek bérlakások a városban, így az elkövetkező néhány évben összesen 130 önkormányzati bérlakást adnak át.
Cikkajánló:
$$1163$$
$$1162$$
$$1161$$