Nézze meg az év házát!

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szentgyörgyi László diósdi háza kapta az ”Év Háza” díjat, melyet hét év szünet után ítéltek oda magánszemélyek kezdeményezésére a Magyar Építőművészek Szövetségének támogatásával. A zsűri nem talált olyan épületet, amelyet a ”Korszerű épületrehabilitáció” díjában részesíthetett volna.

A kilencvenes évek elején megalapított „Év Háza” díj a családi házak és a többlakásos lakóépületek egyedül szakmai szempontok alapján értékelt elismerése. A korábbi díjazottak sorában megtalálhatóak a kortárs magyar építészet legjelesebb képviselői.

A díj jogtulajdonosa Szoják Balázs, építész, aki maga is több alkalommal a díjazottak között volt, a Magyar Építőművészek Szövetségével karöltve és más szakmai szervezetek támogatása mellett vágott bele a vállalkozásba.

Az építészek 2005. augusztus 1-je és 2008. július 31. között jogerős használatbavételi engedélyt kapott, Magyarországon megvalósult maximum 4 lakásos lakóépülettel, lakóépület bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépület terveivel – egyidejűleg pályázónként eggyel - pályázhattak.
Az fődíj összege, amelyet egyetlen díjazott nyerhetett el, 500.000 Ft volt. Emellett a Kuratórium az általa legjobbnak ítélt házak tervezőinek további összesen 1.000.000 Ft értékben különdíjakat adhatott.

A Szentgyörgyi László tervei alapján megépített diósdi házat nem csupán a legjobbnak járó „Év Háza” díjjal tüntették ki a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában rendezett díjátadón október 22-én, de e ház tervezője vihette haza a főtámogató, a Wienerberger, a legjobb családi ház számára felajánlott különdíját is.


ÉV HÁZA 2008’; ÉV Családiháza HÁZA 2008’ - Diósd, Katinka utca 22.
Építész tervező: Szentgyörgyi László (Klikk!)

A pályázat célkitűzéseivel összhangban a Kuratórium Koller József építész által Pécsre tervezett házát jutalmazta a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. és a Rehau Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által támogatott, az adott épület esetén megvalósuló „Környezettudatos építészeti gondolkodás” díjával.


AZ ÉV HÁZA 2008’ Környezettudatos Építészeti Gondolkodás Különdíj- Pécs, Panoráma dűlő 17.
Építész tervező: Koller József


Gazdára talált a Saint-Gobain Webern Terranova Kft. valamint a FirstFund Közép-Európai Befektetési Alapkezelő Zrt. által támogatott, „Fenntartható ingatlanhasznosítási magatartás” is: ezt Mayer Brigitta nyerte a budapesti Nevegy utcában épített többlakásos társasház tervezéséért.


AZ ÉV HÁZA 2008’ Fenntartható Ingatlanhasznosítás Különdíj - Budapest,Baranyai utca 9.
Építész tervező: Mayer Brigitta


A zsűri azonban nem talált olyan épületet, amelyet a Tondach Magyarország Zrt. által támogatott „Korszerű épületrehabilitáció” díjában részesíthetett volna.


AZ ÉV HÁZA 2008’ Dicsérő Oklevele - Budapest, Gyöngyvér utca 99.
Építész tervező: Bődey Attila


A zsűri összetétele:

A Kossuth-díjas Cságoly Ferenc DLA, a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékének vezetője vállalta az Elnöki funkciót. Társelnökök Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke, Szoják Balázs, az „Év Háza” díj alapítója és Tóth Balázs, a főtámogató szakmai képviselője.
A Kiíró szándéka szerint minden évben a Kuratórium tagjai közé hívja a díj átadását megelőző évben Ybl-díjjal kitüntetett építészeket. Idén mind az öt, 2007. évi Ybl-díjas elfogadta a felkérést, így a Kuratórium tagjai Basa Péter, Getto Tamás, Horváth Zoltán, Tima Zoltán és Zsigmond László is.
A díj nem jogi, inkább szakmai értelemben vett folytonosságát jelezve a Kuratórium felkérte Körtvélyesi Istvánnét, az „Év Háza” díj korábbi kurátorát és főszervezőjét a zsűriben való közreműködésre.
Végül, de nem utolsó sorban a kiírók azzal a céllal hívták a BMGE Magasépítési Tanszékének oktatóját, Tóth Elek DLA-T a zsűri tagjai közé, hogy biztosítsa az épületek lakhatósági minőségi szempontú szakmai felügyeletét.

„Egy épületnek nem elegendő építészeti szempontból jónak lennie. Egy családi ház, kis társasház funkcionális tér, akkor jó igazán, ha megrendelő, a benne lakó is annak tartja: kényelmesnek, használhatónak – olyannak, amely minőségi lakókörnyezetet biztosít” – mondta el Tóth Balázs, a főtámogató Termékfejlesztési vezetője, amely elv nézetei szerint egybecseng a Wienerberger filozófiájával is.

Cikkajánló:

$$1178$$

$$1177$$

$$1176$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.