Minden panelpályázat nyerni fog!
Szeptember végén volt a panelpályázatok idei beadási határideje. Minden érvényes pályázat nyerni fog azzal együtt, hogy idén rekordszámú, 93 ezer lakás pályázata érkezett be – mondta Jaurnik István államtitkár. A megszorítások ellenére a panelpályázatot jövőre is ki akarják írni.
Idén több mint 93 ezer lakásra érkezett be panelpályázat, ami kétszer több mint az előző években. Fontos azonban kiemelni, hogy 2007-ben kimaradt egy évnyi panelpályázat.
A mostani pályázatok elsődleges feldolgozása megtörtént. Először a kémény felújítási pályázatokat dolgozzák fel november végére, a hiánypótlásoktól függően.
A támogatási igény a 30 milliárd forintot meghaladta. Kétezer lakóközösség nyújtott be pályázatot, ami 250 ezer embert is érinthet. 2011-ig épp harminc milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra a konvergencia program szerint, ezzel együtt idén minden olyan igényt befogadnak, ami a kiírásnak megfelel – mondta Jaurnik István.
A panelprogram támogatásokat ütemesen fizetik ki követve a beruházások ütemezését. Van, aki 2011-re tervezi a munkák befejezését – tette hozzá az államtitkár. Ez azért lehet, mert 2009-re az önkormányzatok sem tudták vállalni teljes mértékben finanszírozási részüket. Az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a teljes állami rész kifizetése a pályázat megnyerésétől számított több éven belül történik csak meg. Az önkormányzati támogatás egyébként 18,5 milliárd a mostani pályázati ciklusban, így a támogatott hiteleket is sokan igénybe vették a harmadik rész előteremtéséhez. Az állami támogatás átlagban lakásonként 310 ezer forint.
Annak ellenére, hogy a mostani pályázatokkal a 2011-ig kijelölt keret kiürül Jaurnik István elmondta, hogy jövőre is ki fogják írni a pályázatot, mert abban reménykednek, hogy 2010-ben újabb források szabadulhatnak fel erre a célra a költségvetésben.
A 2001-ben indult program keretében eddig 190 ezer lakás újult meg 34 milliárd forintból.
Cikkajánló:
$$1208$$
$$1207$$
$$1206$$