A Xanga Holding veheti meg a debreceni repülőteret
A Fidesz debreceni önkormányzati frakciója eldöntötte: a csütörtöki közgyűlésen támogatja azt az előterjesztést, hogy a Xanga Holding Zrt.-nek értékesítse a város a repülőteret üzemeltető Debrecen Airport Kft.-t és 140,9 hektár üzemi területet. A vételár egyelőre nem ismert.
A közgyűlésnek minősített többséggel kell döntenie az ügyben, amit a Fidesz-frakció egyedül tud biztosítani, tehát gyakorlatilag eldőlt a debreceni repülőtér sorsa. Papp László frakcióvezető ezzel kapcsolatban elmondta: máskor is figyelembe vesz a frakciójuk módosító indítványokat, ez most is előfordulhat.
Az MTI értesülései szerint azonban erre aligha kerül sor ebben esetben, ugyanis az SZDSZ képviselői korábban kinyilvánították, hogy nem vesznek részt az ülésen, ha zárt tanácskozáson tárgyalják a témát, a szocialisták pedig a pályázat érvénytelenítését kezdeményezték. Utóbbit aligha szavazza meg a Fidesz, a zárt ülés pedig már eldöntött tény.
Mindemellett Papp László úgy foglalt állást, hogy a közgyűlés a repülőtér ügyében a 2006-2010 közötti időszak legfontosabb döntése előtt áll, a fejlesztés lehetőségeit önkormányzati keretek között már kimerítették, a fejlesztést a magánosítás garantálja.
Cáfolta a szocialisták azon véleményét, miszerint a Xanga Holdingnak nincsenek megfelelő referenciái. Emlékeztetett rá, hogy a 3.000 személyt foglalkoztató Határ úti Ipari Parkba a XANGA hozta a befektető nagy cégeket, míg a repülőtér működtetésének szakmai munkáját továbbra is a Debrecen Airport Kft. végzi, amely a Xanga tulajdonába kerül.
"A döntésnél mérlegeltük a vételárból származó önkormányzati bevételt, a beruházás nagyságrendjét, valamint az itt kialakuló üzleti környezet által generált helyiadó-bevételt és úgy ítéltük meg, hogy a város számára gazdaságilag különösen előnyös a repülőtér ezen hasznosítási formája" - mondta Papp László.
Hozzátette: a pályázat nyertese egy 200 millió eurós fejlesztést készített elő, amelynek során kereskedelmi, szállodai, irodai, szállítmányozási és az üzemi terület technikai fejlesztéséhez szükséges beruházások valósulnak meg. Szerinte optimális esetben 10 ezer munkahely jöhet létre, s összességében 150 ezer négyzetméter csarnok és raktár épül a területen, külön gurulópálya építésével.
Az MTI érdeklődésére, miszerint a vételárba bekalkulálták-e azt a majdani ingatlan értéknövekedést, amit esetlegesen az Európai Spallációs Kutató Központ odatelepülése, illetve a közvetlen autópálya kapcsolat jelent, Papp László elmondta: a spallációs központ egész Debrecennek jelent majd gazdasági előnyöket, de - szerinte - a repülőtéri ingatlan értékére nem lesz közvetlen hatással.
A vételárat egyébként a politikus nem közölte. Annyit mondott, hogy az önkormányzat eddig pályázati pénzekkel együtt 4,6 milliárd forintot költött a légikikötőre. Ehhez jön az üzemeltetési költség, ami az idén 450 millió forint. Hozzátette: az önkormányzat az értékesítéssel több pénzhez jut, mint amennyit eddig a repülőtérre ráköltött.
Nyakó István, az MSZP szóvivője és Varga Zoltán, a párt debreceni önkormányzati képviselője még júniusban beszélt a pályázat, illetve a Xanga kapcsán a visszásságokról. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere korábban 10-12 milliárd forintra taksálta a repülőteret, a pályázaton győztes cég azonban ennek töredékéért, 5,3 milliárd forintért szerezheti meg a repülőtér üzemeltetését és a reptéri ingatlanokat, az árat pedig nem egyszerre, hanem részletekben, 2012-ig kell megfizetnie - közölte Nyakó István. A szóvivő aggasztónak nevezte, hogy a holding által létrehozott Debreceni Cargo és Logisztikai Kft. ügyvezetője az a Virág László, aki 2002-ig a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat fideszes alelnöke volt, később az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője. A repülőteret üzemeltető cégtől azért kellett távoznia Virág Lászlónak tavaly év végén, mert a bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Cikkajánló:
$$1218$$
$$1217$$
$$1216$$