Kisipari centrum a zöldövezeti garázscégeknek
Februárban adják át az Elephant Holding cégcsoportba tartozó Rákos mezeje Zrt. fejlesztésében épülő Mesterek Háza harmadik, egyben befejező ütemét. A Mesterek Háza elsősorban a környező kertvárosi és barnaövezeti területekről kiköltöző kisipari és kereskedelmi vállalkozásokat szolgálja ki. A fejlesztés már üzemelő két épülete 90%-os kihasználtsággal működik.
Az M0-ás csatlakozásától néhány percre lévő új kisipari centrum jelenleg egy 2500 m2-es raktár- és műhelyépülettel valamint egy 540 m2-es kétszintes irodaépülettel bővül.
„Eljött az ideje, hogy a nagyvárosok zöldövezetében működő, a hatóságok számár csak nehezen ellenőrizhető, és a környékbeli lakókat gyakran nagy mértékben zavaró garázscégek áttegyék székhelyüket az erre szakosodott kisipari központokba. Mind hazai, önkormányzati, mind Európai Uniós szinten elkezdődött az erre vonatkozó szabályozás megalkotása és végrehajtása is. Ráadásul, mint azt sokan tapasztalják, a budapesti zöldövezet lakói ma már nem látják szívesen a szomszédban működő lakatosműhelyt, asztalost, raktárépületet.” – mondja Harmat Levente, a Rákos mezeje Zrt. vagyongazdálkodási igazgatója.
A Mesterek Háza munkahelyteremtő övezetben (mz besorolás) épülő, kis és nagyobb alapterületű műhelyeinek alapvető jellemzője, hogy a bérlő annak minden egyes jellemzőjét maga alakítja ki. Lehetőség van fűtött, világos akár összkomfortos műhelyek, raktárak kialakítására, melyek a magas belmagasság miatt galériázhatók. A helységeken belül leválasztott irodahelységeket is be lehet építeni, de a bérlő igény szerint használhatja a központi épületben lévő szociális tereket, irodákat is. A teljes közműellátottságon és az informatikai hálózaton túl a Mesterek Háza biztosítja a parkolási lehetőséget, telep őrzését, a térvilágítást a tűzvédelmi berendezések karbantartását, a kertgondozást valamint télen a hó eltakarítást.”
A Mesterek Háza fejlesztés összesen 2,7 hektár területen, 1,5 milliárd forint beruházási értékkel épül. Az eddig elkészült két ugyancsak 1845 m2-es épületben elsősorban kisipari műhelyek és raktárak működnek.
Cikkajánló:
$$1229$$
$$1228$$
$$1227$$