Kivárnak a balatoni fejlesztésekkel a befektetők

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Balaton törvény hatálybalépése ellenére a fejlesztők nem tülekednek új terveikkel. A SCD Group már jó ideje beharangozott fejlesztés-dömpingjéből, ami 25 beruházást takar, mindössze egy kapott eddig építési engedélyt. Emellett a sávolyi Balatonring előkészítése folyik gőzerővel.

A december elsejétől hatályos Balaton törvény szerint több mint 5 ezer hektárnyi területet minősítenek át beépítésre szánt-, illetve fejlesztési övezetté az üdülőrégióban, ennek ellenére a befektetők nem ostromolják tervegyeztetésekkel a főépítészi irodát - mondta Virányi István, a balatoni ügyekért felelős dél-dunántúli állami főépítész az MTI-nek hétfőn.

A szakember szerint a kivárásnak oka lehet a gazdasági válság éppúgy, mint a több hete ismert jogszabály hatályba lépésére való várakozás. "Egyedül a sávolyi Balatonring-beruházás terveinek egyeztetése zajlik gőzerővel" - mondta.

Kiemelte: a korábbi jogszabályhoz képest fontos változás lesz, hogy az építési engedélyekhez már nem a települések 60 százalékos csatornázottsága a feltétel, hanem az, hogy van-e szennyvíztisztító telep a helységben.

Virányi István szerint a Balatonnál a következő években 100 milliárd forintos fejlesztéseket ígérő, a tó kempinghálózatait felvásárló SCD Group sem kezdte még meg a tervei egyeztetését a főépítészi irodával, két projekt kivételével.

A Quinlan Private Golub (QPG), mely cég az SCD-vel közösen fejleszti a balatoni projekteket,  bejelentette, hogy regionális bevásárlóközpont építését kezdi meg Pozsony Petržalka (Ligetfalu) kerületében 2010-ben. A 60.000 négyzetméter területű South City Shopping megnyitására a tervek szerint 2012 harmadik negyedévében kerül sor. A QPG saját forrásai és a szlovák gazdaság növekedési dinamikája lehetővé teszik, hogy a fejlesztés a jelenlegi globális lassulás ellenére is megvalósuljon.
Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója az MTI-nek kifejtette: a tervezettnél jóval lassabban indulnak be a projektek, mert nehézkes, lassú az egyeztetés az egyes önkormányzatokkal és a felügyeleti szervekkel.

Kifejtette: az egyes projektek tervezéséhez szükség van a területek beépíthetőségének törvényileg engedélyezett megváltoztatására, amit mind az önkormányzatoknak, mind a főépítészi irodának el kell fogadniuk. A változó jogszabályok az SCD kempingjeinek közel felénél könnyíthetik meg a fejlesztéseket, amennyiben az érintett önkormányzatok készek ehhez igazodva módosítani az építési szabályaikat.

A cégcsoport 2007-ben 25 balatoni projektvállalatot hozott létre, a 23 balatoni településen tervezett 25 turisztikai ingatlanfejlesztéséhez. Ezek közül idén a cég négy építkezést akart beindítani, de ebből háromnál régészeti feltárások, jogvita, illetve az önkormányzat döntésének hiánya miatt csúszik a kezdés - mondta Elkán Péter.     Egyelőre csak a siófoki Aranypart kemping rendelkezik jogerős építési engedéllyel, ahol a tervek szerint egyebek közt új központi épület, medence és vizesblokk épül a következő szezonra - húzta alá az igazgató.

Cikkajánló:

$$1294$$

$$1293$$

$$1292$$