Mire jó az online Építési Piactér?

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) internetes tájékoztatási adatbázist hozott létre Építési Piactér néven. Burány Sándor államtitkár szerint ez segítheti az építési vállalkozásokat az üzletszerzésben, és az átláthatóság biztosításával a korrupció ellen hat. Gyorsteszteltünk…

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy 2009-től 2010 közepéig mintegy 1.800 milliárd forint európai uniós forrás támaszt keresletet építési beruházásokra. Burány Sándor hozzátette: ezek már eldöntött projektek, amelyeknek saját erő szükségletét is biztosították már.

A piactér segítségével az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak az uniós, és a várható uniós projektekről, valamint az építőipari közbeszerzési eljárások indításáról. Az érdeklődők tájékozódhatnak a beruházások menetéről is, ami minden bizonnyal hat majd a korrupció ellen - mondta Burány Sándor.

Lássuk a rendszert!

Egy gyors teszt után kiderül például, hogy 2007 augusztusa óta 2179 darab döntés született uniós pályázatokról. Ebben a kategóriában nehéz lehet azt a kapcsolódási pontot megtalálni, ahol egy építési vállalkozó bekapcsolódhatna egy-egy projektbe. Kattintható link például nincs a részletekről. Azt ugyan látjuk, hogy ki nyerte a pályázatot (ki volt a pályázó), de azt nem lehet sehol sem látni, milyen munkára van szükség, vagy hogy egyáltalán van-e munkára szükség. 

A várható uniós projekteknél csak 2008 végéig lehet keresni. Ebben a kategóriában, ha a támogató döntés kezdeti dátumát egy novemberi időpontra állítjuk, akkor összességében nulla darab pályázat ugrik fel, tehát idén már nem várható uniós pályázat. 

Leálltak a közbeszerzések?

Közbeszerzési eljárásoknál például Budapesten mindössze egy ajánlattételi időpont lelhető fel2009. június közepéig, ami még nem járt le. Ha járdát akarunk építeni Zuglóban, akkor decemberi 15-ig kell beadni az ajánlatot.

Országosan sem jobb a helyzet. Június 15-ig az adatbázis jelenleg mindössze 17 olyan közbeszerzést tartalmaz, ahol az ajánlattételi időpont még nem járt le. A közbeszerzéseknél mindenképp előny, hogy a teljes hirdetmény letölthető nem úgy, mint az uniós projekteknél.

Összességében elmondható, hogy még bőven van fejlesztenivaló a rendszeren…

Elérhető: http://www.nfu.hu/epitesugyi_kereso

Egyebek

Burány Sándor megemlítette, hogy az 1.800 milliárd forint egy részét mintegy ezer kilométer alsóbbrendű út építésére, több mint 250 iskola felújítására fordítják, és ide tartozik a 15 Brüsszelnek elküldött nagyberuházás is.

Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke a finanszírozási nehézségekről és a lánctartozásokról beszélt. Addig, ameddig nem lehet tudni, hogy milyen támogatást kapnak a vállalkozások a finanszírozáshoz, addig bizonytalanságban vannak, ami a legrosszabb - mondta.

Ebben segíthet szerinte az Építési Piactér internetes portál, mert ha látják milyen üzleti lehetőségek adódnak, akkor megtartják a munkahelyeket is.

Burány Sándor az előfinanszírozás problémájára válaszolva elmondta, hogy hamarosan 25-ről 40 százalékra emelik az uniós támogatások esetén az előleg arányát, ami mintegy 160-180 milliárd forinttal segíti a vállalkozásokat. Ugyanakkor várhatóan 2009. július 1-től az állami megrendelések késedelmes fizetése esetén is felszámítanak késedelmi kamatot - közölte az államtitkár Tolnay Tibornak, az ÉVOSZ elnökének kritikájára.
A szövetség elnöke elmondta, az építőiparban a gazdasági válság már 2006-ban elkezdődött, és reményeik ellenére 2008 még nem hozott javulást.

Ez jól látszik az építőipar eredményeiből is.

Cikkajánló:

$$1307$$

$$1306$$

$$1305$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.