A Dísz téri rom felújítása megint elmarad

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az önkormányzat szabotálja el az egykori Honvédelmi Minisztérium romos épületének felújítását? A kormány talált egy mondvacsinált indokot, hogy átcsoportosítson 10 milliárd forintnyi EU támogatást a válság miatt? Mindegy. A lényeg, hogy egyre kevesebb esélye van a II. Világháború utolsó nyomainak eltüntetésére.

A Dísz téri épületrom előtt tartott sajtótájékoztatón Suchman Tamás azt mondta, hogy a változtatási tilalom miatt három évig nem lehet jogerős építési engedélyt kiadni az épületre, ezzel "meghiúsul" a kormány felújítási és hasznosítási terve. Hozzátette, hogy ezért "kénytelenek" lesznek az erre elkülönített 11 milliárd forintot a gazdasági válság hatásainak enyhítésére fordítani. "Az utolsó percig harcolunk" - hangsúlyozta ugyanakkor.

Mint mondta, az I. kerületi önkormányzat az elejétől kezdve nem vett részt konstruktívan a projektben, bár erre a tárcaközi bizottság többször is felszólította. Hozzátette: a kerületi építési szabályzat nem írja le pontosan, hogy milyen épületet szeretnének. A kerületnek elképzelései sem voltak a Vár üres területeinek beépítéséről - tette hozzá.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a városrész vezetése nem kérte ki a lakók véleményét, mert, mint mondta, a lakóknak is beleszólásuk van abba, hogy mi legyen az épület sorsa.

Suchman Tamás arról is beszélt, hogy a szomszédos területek felújítását is tervbe vették magántőke bevonásával, a tervekről a kerülettel "megegyezés látszik", bár a jelenleg régészeti feltárás alatt lévő egyik szomszédos területre szintén vonatkozik a hároméves változtatási tilalom. A kerület számára a Dísz tér, Csikós udvar és az utak felújítása óriási lehetőség - hangoztatta Suchman Tamás. Számításaik szerint ez a beruházás a magántőkével együtt 20 milliárd forintból valósulhat meg.

Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: elsősorban meg kell oldani az épület jövőjét, és nem "tiltással kell manipulálni". Egyetlen megoldást nem tartott elfogadhatónak, az épület lerombolását.

A Budavári Önkormányzat polgármesteri kabinetje Suchman Tamás sajtótájékoztatójára szerdai közleményében úgy reagált: a kormány bűnbakot keres, amiért a Dísz téri beruházás tervezése kapkodva, ötletelve zajlik. A kabinet szerint az is kiderült, hogy a kormány saját politikai döntéséért, azaz az uniós források átütemezéséért az önkormányzatot teszi felelőssé.

A közlemény szerint Suchman Tamás sajtótájékoztatóján a valóságnak nem megfelelő állítások hangzottak el. Így többek között az, hogy a Budavári Önkormányzat nem volt konstruktív az ügyben. A kabinet szerint az elmúlt másfél évben éppen az önkormányzat volt az, amely támogatta a vár uniós forrásból történő fejlesztését, és mindig kifejezte a széles körű konszenzuson alapuló együttműködés szükségességét.

Azt pedig a kormánynak is tudnia kell, hogy az építési engedélyezési eljárásból kizárták az önkormányzat jegyzőjét, amikor idén áprilisban kiemelt nemzetgazdasági üggyé nyilvánította a Vár fejlesztését. "Ezek után a fiaskót számon kérni az önkormányzaton több mint méltánytalan" - áll a közleményben.

Az önkormányzat a Budapesti Építész Kamara Szakmafelügyeleti Bizottságának állásfoglalásával ért egyet, amely szerint új tervpályázatot kell kiírni az épületre. A kabinet szerint csak így biztosítható, hogy olyan építészeti terv szülessen, amely széles körű szakmai-társadalmi konszenzuson alapul.

Az I. kerületi önkormányzat november 11-i rendkívüli testületi ülésen döntött MDF-es javaslatra a változtatási tilalom bevezetéséről, miután - az önkormányzat közleménye szerint - nem tudtak megegyezni a kormánnyal a beruházásról.

Cikkajánló:

$$1326$$

$$1325$$

$$1324$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.