Bábolna újra az országgyűlés előtt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A költségvetési bizottság nem fogadta el Keller László államtitkár válaszát Font Sándor Bábolna eladásának ügyében feltett kérdésére, ezért az újra az országgyűlés elé kerül. A Fideszes politikus szerint jelentős értékvesztéssel adják el Bábolna egyes részeit.

Kóka János (SZDSZ) és Szabados József (MSZP) azt javasolták Font Sándornak, hogy ha igazak az általa állított jogszerűtlenségek, akkor tegyen büntető feljelentést a Bábolna privatizálásával kapcsolatban. Font Sándor elmondta: ezt egy civil szervezet már megtette, ő maga pedig az Állami Számvevőszék elnökétől kért soron kívüli vizsgálatot. Megjegyezte, hogy a számvevőszék évek óta kifogásolja a bábolnai vagyonvesztést.

A Font Sándor parlamenti interpellációjára október 13-án Keller László által adott választ egyedül az MSZP-s képviselők fogadták el, így az most a szakbizottság elé került. Itt Font Sándor kibővítve ismételte meg az eredeti mondandóját, amit három pontba foglalt. Az első az volt, hogy 480 hektár földet - Kerteskő határában - az elővásárlási szabályokat megsértve adott el az állam. A második a kaszinó ügye, míg a harmadik a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. kezelői jogának a bábolnai önkormányzat általi megszerzése. Mindhárom problémás ügy mögött Horváth Klára bábolnai polgármestert (MSZP-s parlamenti képviselőt) sejtette Font Sándor.

A kerteskői földeladásról Keller László elmondta, hogy azt ötödszörre sikerült eladni. Igaz hogy a 192 millió forintos vételár bő 100 millióval olcsóbb volt a becsült értéknél, de az alsó limitár felett volt így is. A vevő jogi személyre pedig az elővásárlásnál az a szabály vonatkozik, hogy a székhelyének 15 kilométeren belül kell lennie a vásárolni kívánt földterülettől. Ez pedig ebben az esetben teljesült.

Font Sándor hivatalos levelekből idézve kiderítette, hogy a bábolnai önkormányzat az iránt érdeklődött a Pénzügyminisztériumban, hogy miképpen lehet első kategóriás kaszinó licenszhez jutni. A válaszban a minisztériumi képviselő azt kéri az önkormányzattól, hogy megadott határideig értesítsék arról, ha komoly a szándékuk, mert akkor a pénzügyminiszter koncessziós pályázatot fog kiírni.

Keller László erre azt a választ adta, hogy a miniszter Közép-Dunántúlra írta ki a pályázatot, tehát arra más is jelentkezhet. (A pályázat éppen a csütörtöki lapokban jelent meg, a 20 éves koncessziós időszakért 900 millió forint minimális díj szerepel benne.)

Az első kategóriás kaszinó ügyét Font Sándor összekapcsolta a Ménesbirtok Kft.-vel, a kaszinó helye ugyan is e cég tulajdonában van. Miután hamarosan lejár a társaságnak egy 350 millió forintos bankhitele, amit nem fog tudni kifizetni, így a méneshez tartozó ingatlan-együttes banki tulajdonba kerül, ahonnan olcsón lehet majd megvásárolni. A másik változat: a bábolnai önkormányzat kérte a társaság kezelői jogát, így azzal együtt az épületeket is használhatja, kaszinónak.

Keller László jogszerűnek tartotta a kezelői jog esetleges odaítélését az önkormányzatnak, de megjegyezte, hogy évente sok millió forintjába kerül a cég az államnak, és nem tartotta valószínűnek, hogy az önkormányzat ezt vállalni tudná. Ugyanakkor szóba került egy több mint száz hektáros földterület eladása, amellyel "szanálni lehetne" a céget.

Cikkajánló:

$$1330$$

$$1329$$

$$1328$$