Leépít az észak-erdélyi autópálya beruházója

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Jelentősen csökkenti tevékenységét Romániában az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat, amely szerdán azt közölte, hogy akár 2300 dolgozójától megválhat. A vállalat azt nehezményezi, hogy a román állam több mint 27 millió euróval tartozik olyan munkálatokért, amelyeket elvégeztek, és amelyeket már júliusban ellenőriztek a hatóságok.

A Bechtel feladatát nehezíti az is, hogy a telek-kisajátítások sem haladnak megfelelő ütemben, így továbbra sem tudnak hozzáférni jelentős kiterjedésű felületekhez. Ezeknek vagy a jogi helyzete nem tisztázott, vagy nem rendelkeznek a szükséges régészeti ásatások elvégzését bizonyító engedélyekkel, vagy nem költöztették el még róluk a közművesítést.

A tevékenység csökkentése legfeljebb 2300 embert érinthet. A közlemény emlékeztet arra, hogy eddig több száz személy szerződését függesztették fel, akik a román törvények szerint továbbra is megkapják juttatásaikat.

Michael Mix projektigazgató hozzátette: a kollektív elbocsátás több hónapot is igénybe vehet, így van idő arra, hogy a hatóságokkal együtt megoldják a felmerült problémákat. Hozzátette: remélik, hogy a román kormány hatáskörébe tartozó autópálya-kezelő állami vállalat a lehető legrövidebb időn belül megoldást kínál, és folytathatják az autópálya építését.

A Bors és Brassó közötti észak-erdélyi autópályát 2004-ben kezdték el építeni, de 2005-ben a román kormány egy évre felfüggesztette a szerződést bizonyos pénzügyi feltételek újratárgyalása végett. Emiatt az eredeti határidőt egy évvel kitolták, így az autópályának 2013-ra kell elkészülnie.

Cikkajánló:


$$1344$$

$$1343$$

$$1342$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.