Az Alkotmánybíróság eltörölte a luxusadót
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a helyi adókról szóló törvény egy részét és a luxusadóról szóló törvény egészét. A törvényt már 2005-ös elfogadásakor sokan támadták, a luxusingatlanok tulajdonosai kicselezték, bevételt alig hozott, tehát sok hűhó a nagy semmiért. Az AB a tavaly ”megfuttatott” ingatlanadót is eltörölte.
Az Alkotmánybíróság azért semmisítette meg a luxusadóról szóló jogszabályt, mert az szerinte ellentétes az alkotmány több rendelkezésével. Ilyen például, hogy az adókötelezettség alapjául szolgáló érték normatív meghatározásával szemben az adózók nem élhetnek ellenbizonyítással, valamint emiatt a jogorvoslat és az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata csak formális lehetőség.
Luxusadót, azoknak a tulajdonosoknak kellett befizetni, akiknek 100 millió forintnál többet ért lakóingatlana. A 100 millió forint feletti rész 0,5 százaléka volt az adó mértéke. Az ingatlan értékét egy Országgyűlés által meghatározott értéktáblázat alapján kellett megállapítania az önkormányzatoknak, különböző korrekciós tényezők figyelembevételével.
Idénre - a törvény elfogadásakor beharangozott milliárdos bevétel helyett - Budapesten mindössze 150 millióra számított az önkormányzat annak ellenére, hogy idén a vállalkozások tulajdonában lévő lakásokra is kiterjesztették a luxusadót. Győrben például 2008-ban hat hónap alatt csak 540 ezer forintot szedtek be.
Az adófizetői körbe potenciálisan beletartozó tulajdonosok úgy kerülték ki a luxusadót, hogy némi költséggel társasházzá alakították a nagy értékű ingatlanokat. A maximum négyzetméterár egyébként 800 ezer forint volt, ami a kínálatot elnézve meglehetősen alacsonynak mondható.
Külön érdekesség, hogy az Alkotmánybíróság az úgynevezett számított érték alapú ingatlanadót is megsemmisítette, ami a múlt évben tartotta nagy izgalomban az országot. Eredetileg az volt a kormány javaslata, hogy minden ingatlanra az úgynevezett számított érték alapján vessenek ki ingatlanadót. Végül annyi lett a dologból, hogy a négyzetméter alapú és forgalmi érték alapú adó mellett az önkormányzatok akár a számított érték alapján is megadóztathatták volna az ingatlanokat.
Mostantól erre nem lesz lehetőségük az önkormányzatoknak. Csak zárójelben: eddig nem is éltek ezzel a lehetőséggel.
Cikkajánló:
$$1361$$
$$1360$$
$$1359$$