Jelentős eladások az Immofinanznál

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Immofinanz 130 millió euró értékben adott túl eszközein, hogy stabilizálja pénzügyi helyzetét. Áprilisig további 150 millió euróra lesz szüksége a cégnek – számol be a portfolio.hu.

A bajban lévő Immofinanz csoport 130 millió eurót érő eszközállományán adott túl, hogy javítson pénzügyi helyzetén. Ám ez még mindig nem elég, a cég közlése szerint a 2009 áprilisában záruló pénzügyi évének végéig további 150 millió euróra van szüksége.

A további eszköz eladásokról jelenleg is folynak a tárgyalások. A társaság pénteken jelentette be, hogy értékesítette a City Point Vienna irodaingatlant a DekaBank részére 93 millió euróért és további 10 lakóingatlant 36 millió euróért. Ugyanakkor az Immoeast által az Immofinanznak nyújtott 512 millió eurós forrás eltűnésével kapcsolatban is sor került bejelentésre, a pénz nagy részét részvények vásárlásra fordították, míg kisebb részéből befektetéseket vásároltak a Constantia Privatbankon keresztül. A tőke azonban jelentős veszteséget szenvedett el a részvényárak esésének köszönhetően.

Érdekesség, hogy az Immoeast épp egy éve vásárolta meg 100 millió euróért a Váci úti Átrium Parkot a Wallis, azóta Wing Zrt.-től. Azóta egyébként a cég részvényeinek értéke 7,5 euróról 0,25 euróra csökkent.

Cikkajánló:

$$1365$$

$$1364$$

$$1363$$