Megvan az első! Indul a debreceni 2-es villamos
Az Európai Unió jóváhagyta az első magyar nagyprojekt támogatását, így épülhet a debreceni 2-es villamos közel 18 milliárd forintból. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a debreceni projekt támogatására vonatkozó kérelmet 2008. július 17-én juttatta el az uniós döntéshozókhoz. Az Unió a költségek 76,3%-át állja.
Debrecen önkormányzatának önrésze 1,8 milliárd forint, a fennmaradó részt a magyar állam fizeti. A projekt keretében 7,8 kilométernyi új villamospálya, 12 akadálymentesített megálló készül, valamint 18 modern, akadálymentes kialakítású jármű – amelyek 10 méterrel hosszabbak is lesznek a mostaniaknál – áll forgalomba. Az új villamosok gyártására kiírandó tendert a város közgyűlésének tulajdonosi bizottsága elfogadta, a pályázati felhívás hamarosan megjelenik, s 2009 februárjában akár már ki is választhatják a járművek gyártóját. Az új villamosok beszerzésének költsége az összköltségen belül 8 milliárd 460 millió forintot tesz ki.
A konkrét építési munkálatok a kiviteli tervek elkészülte után, várhatóan 2009 őszén kezdődhetnek meg. Ennek keretében az 1-es és leendő 2-es villamosnak a Nagyállomástól a Hunyadi utcáig tartó szakaszán felújítják majd az áramellátó rendszert is. Az építkezés befejezésének tervezett időpontja 2010. december 31-e, míg az Európai Unió felé történő pénzügyi elszámolásé 2011. június 30.
Cikkajánló:
$$1383$$
$$1382$$
$$1381$$
