Több vevő is van a csődbe jutott Zalaegerszegi jégcsarnokra
Az építkezés költségeit hitelező MKB Bank, valamint a budapesti székhelyű Markó Galéria Kft. vásárolná meg a jégcsarnokot. A 290 millióért meghirdetett ingatlanért mindkét ajánlattevő kevesebbet adna. A banknak ugyanakkor megérné az üzlet, hiszen 330 milliós jelzálog alá vont követelése van az ingatlanon.
A jövő hét elején versenytárgyaláson dől el, hogy ki lesz a pályázat nyertese. A hitelezői igények összege novemberben egyébként meghaladta a 390 millió forintot.
Horváth Szilárd, a TM-Line Zrt. felszámolóbiztosa elmondta: a felszámoló cég nem határozhatja meg, hogy a vevő milyen célra hasznosítja majd az épületet. Céljuk, hogy a legmagasabb árat érjék el, hogy a befolyt bevételből a kifizethessék a hiteligények egy részét.
Hozzátette: a létesítményt más célokra nem lehet hasznosítani, ugyanis a földhivatalnál sportcélú tevékenységekre jegyezték be, amit csak az önkormányzat módosíthat. A város vezetése viszont többször is kifejtette az álláspontját, hogy ettől nem kíván eltérni.
Az önkormányzat területén található 2700 négyzetméteres csarnokot 2004 őszén adták át. Az 500 néző befogadására is alkalmas épületben 1800 négyzetméter jégfelületet, sportöltözőket, kondicionálótermet, és korcsolyakölcsönzőt alakítottak ki.
Az ingatlan megvásárlására a Zalaegerszegi Jégcsarnok Kft. korábban szerződést kötött az önkormányzattal. A város "jégidőt" vásárolt a középiskolásoknak, de mivel nem teljesítették a feltételeket, az önkormányzat ezt felbontotta. Gyimesi Endre polgármester az MTI-nek korábban azt mondta, hogy az új tulajdonossal újratárgyalják majd a jégcsarnok igénybevételének feltételeit.
Cikkajánló:
$$1412$$
$$1411$$
$$$1410$