Egy hét múlva nyit a Lakásvásár Budapesten

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Pontosan egy hét múlva, március 6-án pénteken nyílik a magyar lakáspiac legnagyobb rendezvénye, a 14. Budapesti Lakásvásár, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban. Az idei év első lakáspiaci seregszemléjére eddig több mint 130 kiállító jelentkezett.

Mind a szervezők, mind a kiállítók nagy várakozással tekintenek a szezonnyitó Lakásvásár elé. Ez a vásár más lesz, mint a korábbiak. Itt az ingatlanpiac azon szereplői jelennek meg, akik merték vállalni azt a kockázatot, amit a jelenlegi gazdasági válsággal körbeölelt környezet jelent. A kiállító cégek egyértelműen amellett tették le voksukat, hogy a gazdasági válság ellenére is a piacon kívánnak maradni, hosszútávra terveznek.
A Lakásvásár erősségét a kereslet és beruházók, értékesítők közti személyes kapcsolat fontossága adja. A rendezvényen pár óra alatt az összes jelentős budapesti és agglomerációs projektről egyedi, személyre szabott tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők. Ez nemcsak az új-, de a használt lakásokra, az aktuális hitellehetőségekre és a változó jogszabályi környezetre is vonatkozik. Ennek megfelelően a legnagyobb hazai pénzintézetek mellett az adóhatóság és a minőségi kivitelezést zászlajára tűző ÉMI Kht. is kint lesz a vásáron.

2009-ben a Lakásvásár mellé állt főtámogatóként az egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cég, a GB EURÓPA és a legnagyobb országos szakmai szervezet, a Magyar Ingatlanszövetség is.

Akárcsak az elmúlt tavasszal a Lakásvásár idén is ”befogadja” a Készház Vásárt, mely immár 9. alkalommal vonultatja fel a MAKÉSZ védjeggyel rendelkező hazai gyártók és forgalmazók termékeit.

A korábbi évek hagyományait követve, idén tavasszal is szakmai programokkal kezdődik a Lakásvásár. Pénteken délelőtt a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) szervezésében rendeznek konferenciát „Ingatlanpiaci válság 2009 tények - várakozások – stratégiák” címmel.

Közérdeklődésre számot tartó kérdésekben a megnyitó napján az APEH, szombaton pedig a társasházi közösségeket érintő fórum áll a látogatók rendelkezésére a színpadon. Mind ezekkel kapcsolatban, mind jogi kérdésekben ingyenes tanácsadás is várja az érdeklődőket.   
Kiállítóink is készülnek a leendő vásárlók számára, több cég komoly árengedménnyel, bútorvásárlási utalvánnyal várja a komoly érdeklődnek.
Bővebb információt a programokról, kiállítókról a www.lakasvasar.com oldalon találnak.

Cikkajánló:

$$1565$$

$$1564$$

$$1563$$