Idén többen mennek a Real Viennára
A Real Vienna Közép- Európa kisipari és ipari ingatlanjait felvonultató nemzetközi szakvására. A 2006-ban rendezett első vásár óta mind a kiállítók, mind a látogatók számát illetően számottevő növekedést figyelhető meg évről évre. Ennek megfelelően a május 26 és 28-a között megrendezett esemény két csarnokot tölt majd meg Bécsben.
Matthias Limbeck okleveles mérnök, a Reed Exhibitions Messe Wien témákért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: „A Lengyelországból érkező kiállítók száma megháromszorozódott, a Cseh Köztársaságból érkezőké 17 százalékos, a Horvátországot képviselőké pedig három százalékos növekedést mutat. A hazai kiállítók foglalásai jelenleg négy százalékkal haladják meg a tavalyi átlagot. Ehhez jön még, hogy néhány kiállító bővítette a kiállító területét (ING Real Estate, PKF), és számos új kiállítót is - mint pl. a Redefcot is – üdvözölhetünk.“
A pénzügyi és gazdasági válságot a 2009. évi Real Vienna szakvásár is várhatóan megérzi, ám Matthias Limbeck, a Reed Messe menedzsere elmondta: „Európa ingatlanpiacain is kétségkívül érezhető a bizonytalan helyzet, de a kiállító befektetők tudtunkra adták, hogy több hónapos, maximum egy éves válságra számítanak. Elhatározták, hogy épp most tesznek tanúbizonyságot a kitartásukról, és offenzíven, dinamikusan fognak neki a piac gondozásának, hiszen továbbra is nagy a kereslet az ipari és kisipari ingatlanok, valamint a lakó-, individuális és integrált összprojektek iránt. „
„A Real Vienna egyik döntő ismérve a célcsoportok igényeit maximálisan figyelembevevő szakmai és keretprogram, amelynek kialakításában és szervezésében ismét az osztrák Gewinn Kiadó vesz részt“ – tájékoztat Matthias Limbeck.
Magyarországról eddig mindössze három kiállító van a katalógusban.
Cikkajánló:
$$1694$$
$$1693$$
$$1692$$