Összekapcsolják Budán a villamosokat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Aláírták az uniós társfinanszírozásban megvalósuló budai villamosprojekt támogatási szerződését. A 6,5 milliárdos beruházás az észak- és dél-budai vonalakat köti majd össze. Így a 17-es villamossal Óbudáról akár a Móriczra is el lehet jutni. A II. kerület tiltakozik a Margit híd budai hídfőjének átépítése miatt.

A II. kerület polgármestere, Láng Zsolt közleményben tudatta, hogy nem fog szakhatósági hozzájárulást adni a beruházáshoz, mert álláspontja szerint több ezer budai autós mindennapi közlekedése lehetetlenülne el. Ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva Balogh Zsolt, a BKV vezérigazgató-helyettese közölte: egy sávval valóban csökkenni fog az autósok által használható terület, mivel a Margit híd budai hídfőjének mérete adott, ezért ez behatárolja a kivitelezést. Hozzátette, hogy tovább egyeztetnek a kerületi önkormányzattal a műszaki megoldásról és a terület felhasználásáról.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője az MTI-nek azt mondta: a villamoshálózati részre vonatkozó tervek nagyon jók, "így, ahogy van meg kell csinálni". Hozzátette: eddig is részt vettek a kerület és a főváros közötti egyeztetéseken, amelyekhez a VEKE felajánlotta szakmai segítségét.Úgy vélte, hogy a kerületnek nagyon sok jogos követelése van, de biztos abban, hogy megegyezés születik a beruházásról.

A beruházás 2010 végére valósul meg, ennek első ütemében a 17-es villamos vonalát a Moszkva tér irányába a Török utcán a Vörösvári út felé pedig a Frankel Leó úton keresztül bekötik a 4-es és 6-os villamos vonalába, ezzel a Moszkva tér és Óbuda között átszállás nélküli villamos kapcsolat jön létre.

Ennek megvalósításához a Moszkva téri és a Krisztina és Margit körúti vonalakat is össze kell kapcsolni. A 17-es vonalát a Margit körút felé is meghosszabbítják a Margit híd alatt átvezetve. A Bem rakparton a Batthyány térig kiépítendő vágányt összekötik a 19-es villamos pályájával is.

Az összekötések miatt a 17-es villamos vonalán három viszonylat fog közlekedni Vörösvári út-Moszkva tér-Móricz Zsigmond körtér, Vörösvári út-Batthyány tér-Kamaraerdő, valamint a Vörösvári út-Batthyány tér-Etele tér vonalvezetéssel.

Cikkajánló:


$$1703$$

$$1702$$

$$1701$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.