2010 márciusára elkészül az M6/M60

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Összességében a terveknek megfelelően halad az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszának építése. A munkálatok a Bátaszékhez közeli "A" jelű alagút beomlással érintett szakasza kivételével mindenhol az előre meghatározott program szerint folynak, sőt, vannak helyek, ahol a vártnál gyorsabban haladnak.

Rakita András, a kivitelező Mecsek Construction Group főmérnöke beszámolt arról, hogy az M6-os Szekszárd-Bóly szakaszán a földmunkák készültsége 98, a háromrétegű pályaszerkezet első alaprétegéé 60 százalékos. A Bólyt Péccsel összekötő M60-as földmunkái 85, az első aszfaltrétegé 50 százalékban készültek el.

A főmérnök hangsúlyozta: az eddiginél nagyobb erőforrásokat vesznek igénybe azokon a helyeken, ahol lemaradás tapasztalható, így a beruházás elkészül a 2010 március végi határidőre. Ilyen helyszínek az "A" jelű alagút mellett azok a területek, amelyeket a régészeti munkák csúszása miatt a vártnál később vehettek át.

Hozzátette, a kivitelezőnek jelenleg 260 direkt alvállalkozója van, és mintegy 2000 ember, valamint 600-700 munkagép dolgozik az építkezésen.

Az M6/M60-as autópálya Szekszárd-Bóly-Pécs közötti 81 kilométeres szakasza magántőke bevonásával, úgynevezett ppp-konstrukcióban, 267 milliárd forintból valósul meg. A szakaszon 10 autópálya csomópont, 15 útkereszteződés, 5 pihenőhely, 4 alagút, 87 híd, és egyebek mellett 2 mérnökségi telep is lesz.

Cikkajánló:

$$1719$$

$$1718$$

$$1717$$

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.