Ráfizetés a lakástámogatások eltörlése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület számításai szerint a szocpol és a kamattámogatás eltörlésével a költségvetés többet veszít, mint amennyit nyer. Ha egy új lakás felépítése 100 egység, akkor az állami bevétel 40-60 egységre rúg, míg a támogatás mértéke mindössze 20 egység körül alakul.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület azt kezdeményezi, hogy legalább az új lakásokra vonatkozó támogatásokat ne töröljék el júliustól, ugyanis ezzel a költségvetési bevételek elmaradása mellett egész iparágak is ellehetetlenülnek.

Az Egyesület kimutatása szerint, ha a támogatásoknak köszönhetően évi 10 ezer új lakással számolunk (ennél több is épült évente), akkor az 52 milliárdos állami ráfordítás mellett a bevétel 100 milliárd, tehát a büdzsé nyeresége 48 milliárd forint. Ha nem épül meg ez a 10 ezer lakás, akkor az állam szociális ráfordítások címén 17,5 milliárdot lesz kénytelen elkölteni, tehát az építések elmaradása nagyjából 65 milliárdos veszteséget okoz.

Mint dr. Maráczi Zsolt, a Társaság elnöke elmondta, a lakásépítések száma évente akár 10 ezerrel s csökkenhet, ami nemcsak a fenti számítás szerinti bevételkiesést fogja eredményezni, de számos építőipari alágazatot nehéz helyzetbe hoz, ami újabb veszteséggel, munkahelyek megszűnésével járhat.

Dr. Maráczi Zsolt a témával kapcsolatban az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában is felszólalt, ezzel együtt egyelőre erősen kérdéses, hogy a döntéshozók figyelembe veszik-e a Társaság a Lkaáépítésért Egyesület érveit.

Cikkajánló:

$$1717$$

$$1716$$

$$1715$$ 

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.