Újabb naperőművet adtak át Újbudán
Elkészült az újbudai polgármesteri hivatal naperőművének II. üteme, amellyel immár két, rendszerbe kapcsolt épületben hasznosítják a napenergiát. Az EU támogatásból kiépített naperőmű mintegy tíz év alatt térül meg, ám négyszer ennyi ideig hasznosítja a napenergiát, csökkentve ezzel nemcsak az áramszámlát, hanem a széndioxid kibocsátást is.
Fodor Vince Újbuda környezetvédelemért felelős alpolgármestere az átadáskor elmondta, Újbuda, az önkormányzatok között elsőként vállalja a példaértékű környezetvédelmi projektek megvalósítását. Ezt igazolja a most lezárult beruházás, valamint az, hogy szintén a kerületben készült az első, panelházban megvalósított napelemes rendszer.
A hálózatra kapcsolt napelemes rendszer közvetlenül, tetszőleges célra felhasználható elektromos áramot állít elő, amelyet ha nem használ fel a hivatal, visszatáplálja az elektromos hálózatba. A napelemes modulok nem tartalmaznak mozgó, forgó kopásnak kitett alkatrészt, hosszú évtizedeken (40-45 év) keresztül biztosítják az energiatermelést.
A megtermelt energiát – ami nagyrészt csúcsidőben, és nem a kedvezményes éjszakai időszakban termelődik – a legmagasabb csúcsidei árakkal figyelembe véve a napelemes rendszer hozzávetőlegesen 10-11 év alatt térül meg. A beruházás megtérülési idejét viszonyítva a berendezések élettartamához, jól látható, hogy a teljes élettartam alatt a napelemes rendszer több mint négyszer térül meg.
A beruházással évente 27 ezer 200 kilogramm szén-dioxidtól kímélik meg a környezetet. Emellett a tetőn keresztül ható napsugárzást, a tetőszerkezetre megbontás nélkül elhelyezett napelemek teljes egészében megakadályozzák, így az érintett irodákban évente 8-10%-al csökken a klímatizálás mértéke, ami további villamos energia megtakarítást eredményez.
A most átadott új naperőmű az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati kiírása alapján elnyert 47%-os, 13 mFt -os vissza nem térítendő támogatással épült. A beruházással a kerület, vezető az önkormányzatok között. Ráadásul a társasházak is pályázhatnak megújuló energiaforrást biztosító fejlesztésekre, hiszen ezeket is támogatja a kerület.
Cikkajánló:
$$1718$$
$$1717$$
$$1716$$