Építési engedélyt kapott a Balatonring

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kiszolgáló létesítményeivel együtt megkapta a szükséges építési engedélyt a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak 2010-től otthont adó sávolyi pálya az illetékes marcali építési hatóságtól.

Az állami hatóságok a szigorú eljárási szabályok betartásával járultak hozzá az engedély kiadásához, miután a spanyol beruházó teljesítette az ehhez szükséges feltételeket - mondta Suchman Tamás a beruházás hatósági előkészítéséért felelős kormánybiztos.

Mint kifejtette, Az építkezés megkezdéséhez már csak a Magyar Fejlesztési Bankkal kell megállapodnia a spanyol félnek, amely a közeljövőben várható.

A verseny jogával rendelkező nemzetközi szervezet, a Dorna arról juttatott el nyilatkozatot a kormánybiztoshoz, hogy a korábbi megállapodásnak megfelelően öt éven keresztül Magyarországé a gyorsaságimotoros-világbajnokság megrendezési joga, de ehhez a Balatonringnek jövő tavaszra meg kell épülnie.

A sávolyi beruházás előkészítésére - egyebek közt a területek felvásárlására, a hiányzó szennyvízcsatorna-rendszer megépítésére, közművek kiváltására, stb. -, több mint 3 milliárd forintot fordítottak eddig a beruházók - mondta Suchman Tamás.

Cikkajánló:

$$1851$$

$$1850$$

$$1849$$