Gázár: 60 milliárdot kell kifizetnünk az E.ON-nak

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Július 1-től nem csökken a gáz ára, ugyanis az E.ON gázszolgáltatónak 60 milliárddal tartozik az ország annak eredményeképp, hogy korábbi időszakban a hatósági árnál magasabb volt a világpiaci árnál.

Az állam elismert 60 milliárdos tartozást 2010 év végéig kell kiegyenlítenie a magyar lakossági és egyéb fogyasztóknak – mondta el Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára.

Az államtitkár kifejtette: mivel a gáz ára nem emelkedett az utóbbi időszakban a világpiaci áremelkedés arányában, ezért a mostani áresést sem lehet teljes egészében átvezetni a magyar árakra, ugyanis az E.ON korábban felgyülemlett veszteségeit a fogyasztóknak vissza kell fizetniük.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a kormány által nemrég beharangozott októberi gázárcsökkenéssel mi lesz, az államtitkár elmondta, hogy mindent megtesznek ennek végrehajtására. A visszafizetés gyorsasága egyrészt attól függ, hogy miképp alakul a gáz világpiaci ára a jövőben, másrészt attól, hogy mennyi lesz a felhasznált gáz mennyisége.

A kormány arra számít, hogy a 2010 végéig sikerül törleszteni a 60 milliárdot.

Cikkajánló:

$$1874$$

$$1873$$

$$1872$$