Felújítják Tököl városközpontját
Augusztus végére elkészülhet a 86 millió forintos uniós támogatásnak is köszönhető beruházás. A tököli képviselő-testület csütörtöki döntése értelmében a ZÖFE Kft. nyerte a városközpont felújítására kiírt közbeszerzési pályázatot.
A ZÖFE Kft. nettó 89 millió 784 ezer forintról szóló ajánlatát szavazta meg a testület. Tököl 86 millió forintos európai uniós támogatást nyert a településközpontok fejlesztése témakörében kiírt pályázaton - tette hozzá Hoffman Pál. Ezt az összeget 13 millió forint saját forrással egészítették ki, ám időközben kiderült, hogy a járulékos költségekkel együtt a 100 millió forintot is meghaladja majd a projekt végösszege.
A rendelkezésre álló pénzből megújul a Kossuth Lajos utca, Piac tér és Mester utca által "U"-alakban körülölelt településközpont. Közel 5 ezer négyzetméter új útburkolatot és 2345 méter útszegélyt raknak le, megközelítőleg 2 ezer négyzetméternyi zöldterületet alakítanak ki, emellett igényes utcabútorok, kandeláberek, parkolók, valamint a forgalomtechnikai eszközök is hozzájárulnak a település összképének megváltozásához.
Cikkajánló:
$$1891$$
$$1892$$
$$1890$$