Jövőre húszezernél is kevesebb lakás épül

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén várhatóan 26 ezer lakás épül Magyarországon, de jövőre nem éri el az építés a 20 ezret, mivel az előkészítés ideje 1-1,5 év, és ez elmaradt - mondta Mádi László, a Fidesz otthonteremtési műhelyének vezetője pénteken a Magyar Ingatlan Szövetség rendezésében zajló konferencián, amelyet a Lakásvásárhoz kapcsolódva tartottak.

Korábban a lakások vásárlói 3-5 százalékot tudtak lealkudni a vételárból, most 7-9 százalék közé esik az alku a Duna House adatai alapján - mondta Murányi Ákos, az ingatlanközvetítő hálózat elemzője.

Magyarországon nem volt ingatlanpiaci "buborék", ennek ellenére itt is csökkennek a lakásárak a kereslet visszaesése miatt - fejtette ki Mádi László. A hitelezést elemezve elmondta, hogy 2003 után ugrott meg a devizahitelek mennyisége. Sok nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású jelzáloghitel is piacra került.

A politikus kifogásolta, hogy a költségvetésből jövőre már csak a GDP 0,6 százaléka jut lakástámogatásra, holott az európai átlag 1,5 százalék. Ezt a szintet egyszer, 2005-ben érte el a magyar támogatási arány. A Fidesz választási győzelme esetére világos, áttekinthető és kiszámítható lakáspolitikával áll ellő - mondta Mádi László.

A főváros ingatlanpolitikáját vázolta Gál Csaba, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. A jelenlegi értéken 100 milliárd forint értékű eladásra szánt ingatlana van a fővárosnak. Ebből 10 milliárdnyi van piacon, az idén eddig 4,2 milliárd kelt el. Az idei értékesítési terv 16 milliárd forint, de 10 milliárdnál több nem talál vevőre - jelezte a vezérigazgató.

Cikkajánló:

$$2126$$

$$2125$$

$$2124$$