Támogatott forinthitel a fiataloknak és a többgyerekeseknek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Újra lesz támogatott forinthitel a fiataloknak és a többgyerekeseknek októbertől. Az OTP Bank és az FHB október 1-jétől kínálja ügyfelei számára az új támogatási feltételeknek megfelelő lakáshiteleket, új lakás vásárlására, lakásépítésre és korszerűsítésre egyaránt; a CIB Bank elkezdte a támogatott hitelkonstrukció fejlesztését - tájékoztatták az MTI-t a hitelintézeteknél.

A legnagyobb lakossági banknál úgy látják, hogy az ügyfelek  már érdeklődnek az új, támogatott konstrukció iránt, a támogatási feltételek és egyéb kapcsolódó információk az OTP Bank fiókjaiban elérhetők.

A vásárlási, építési célú támogatott hitelek iránt nem ugrott meg az érdeklődés a rendelet hatályba lépésének közeledtével, de ez nem meglepő, mivel az év utolsó három hónapja nem tipikusan építési időszak - mondta az MTI-nek Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank kommunikációs igazgatója. Hozzátette: a korszerűsítéseknek ugyanakkor most van a szezonja, így az erre szolgáló hitelek iránt erős érdeklődést tapasztalnak.

Az igazgató az utóbbival kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: a költségvetés-tervezetet a hitelkérelemmel együtt be kell adni. A támogatott forinthitel kondíciói kedvezőek, hangsúlyozta Kappéter Béla, a kamat és a kezelési költség vásárlás esetén 7, felújítás esetén bőven 10 százalék alatt van, nincs árfolyamkockázat, a kiadások tervezhetőek (az FHB-nál egy- és ötéves kamatperiódus van).  

A CIB Bank is elkezdte a támogatott hitelkonstrukció fejlesztését, az ősz folyamán kínálja majd ügyfeleinek. Amíg az állami támogatású termék fejlesztése tart, az ugyancsak forint alapú, 3 éves kamatperiódusú lakáshitelét ajánlja 9,99 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM), akár 30 éves futamidőre. Ez a  termék október elejétől vehető igénybe.

A CIB igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatott lakáshitel igénybevételi feltételeit a jogszabály szigorúan korlátozza. Ezek a korlátok a maximális hitelösszegre, a hitel céljára, a hitelcéllal érintett ingatlan értékére, az igénylők életkorára, egyéb ingatlanvagyonára egyaránt vonatkoznak, így a bankoknak a hitelnyújtás előtt részletes ügyfélminősítést kell végezniük, ami az igazolások és nyilatkozatok összegyűjtése miatt időigényes, és jelentős adminisztrációs terhet ró az ügyfelekre, illetve a bankra.

Cikkajánló:

$$2131$$

$$2130$$

$$2129$$