Bizonytalanság a devizahitelek körül

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Derült égből villámcsapásként érte a bankokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétvégi bejelentése, amely szerint a jegybank a devizahitelezés kockázatait csökkentő szabályozás mielőbbi megalkotását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál (PM) a napokban.

A jegybank kezdeményezése a hétvégén, Simor András isztambuli előadásából derült ki. Az MNB elnöke vasárnap az MTI-nek elmondta: a javasolt szabályozással csökkenteni kívánják a bankrendszer és az ország sebezhetőségét, és növelni a lakossági hitelfelvevők biztonságát.

A javaslat szerint havi nettó 250 ezer forint jövedelemig a háztartási hiteleknél a törlesztés/jövedelem arány maximuma forinthitelnél 30, eurónál 23, egyéb devizánál 15 százalék lenne. Havi nettó 500 ezer forint jövedelemig ezek az arányok 40, 31, illetve 20 százalék. Az ennél magasabb, nettó 500 ezer forint feletti jövedelműek esetén a törlesztés forintkölcsönöknél 50 százalék, euró alapúaknál 38 százalék, egyéb devizákban felvett hiteleknél pedig a jövedelem 25 százaléka lehetne.

A tervezett jövedelmi limit Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója szerint ellehetetlenítené a bankok számára a meglévő hitelállomány átstrukturálását, s felerősítené az ügyfelek gondjait, az együttműködő, jó fedezettel rendelkező ügyfelek is csapdába kerülnének.

Már most látható ugyanis, hogy van egy olyan, az átlagosnál kockázatosabb ügyfélkör, amely most még törleszteni tudja hitelét tartalékaiból, annak felélése után azonban ki szeretne majd lépni a szerződéséből. Erre azonban nem lesz majd lehetősége, mert a hitelfelvételi limit megakadályozza az ingatlan eladását, s az új ügyfél hitelfelvételét.

A jövedelmi limit gátat szabhat a lakáskorszerűsítési hiteleknek is, pedig több bank is ezek fellendülését várta a következő időszakban: a lakás fedezetével ugyanis még 4 millióért fel lehetne teljes körűen újítani egy 22 millió forintos ingatlant, ám a jövedelmi limit ezt megakadályozza.

Cikkajánló:

$$2148$$

$$2147$$

$$2145$$