Nézze meg az "Év házát"!

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Horányi nyaralóépület lett az idei „Év háza”, melyet Selényi György tervezett. Különdíjat kapott Perschka Alféd budapesti családi üdülőháza.

Főként a visszaeső építési kedvnek tulajdonítható csökkent mennyiségű, ám a zsűri véleménye szerint magasabb színvonalú pályaművek jellemezték a közel egy évtized után ismét életre hívott, így idén második alkalommal meghirdetett „Év Háza” építészeti pályázat mezőnyét. Érdekesség, hogy a zsűri a díjazott 4 épület között három nyaralóépületet is nagyra értékelt, de a díjazottak munkájában megtalálta a kiírásban is hangsúlyozott, a gazdaságosságot figyelembe vevő egyszerűséget, természetességet és tisztaságot.

A neves építészekből, többek között a tavaly Ybl díjban részesültekből és szakemberekből álló zsűri döntését október 5-én, az Építészet Világnapja alkalmából a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában megrendezésre kerülő, három építészeti témájú kiállítás megnyitójával egyidőben szervezett eredményhirdetésen és díjátadó ünnepségen ismerhette meg a nagyközönség.

A legjobbnak járó „Év háza” díjat Selényi György, horányi nyaralóépülete nyerte, amellyel a zsűri elsősorban a magyar nyaralóépítészet legszebb hagyományait felidéző környezet- és szerkezettudatos megfogalmazást ismerte el.



Az év háza

„Év háza” különdíjat kapott Perschka Alféd budapesti családi üdülőháza. A Bíráló Bizottság az épületek terveinek és dokumentációinak áttekintése során kiemelt szempontként kezelte a megbízó-tervező–kivitelező hármas együttműködésének színvonalát. Így nemcsak a tervezők munkáját, hanem az épület megvalósításában résztvevő meghatározó szereplők odaadását, készségét és együttgondolkodását is elismerte a díjjal.

Különdíj

A 2009-s Év Háza pályázatra benyújtott pályaművek, épületek mutatják korunk válságokkal terhelt túlbonyolított világát.

Az ez évben kiválasztott díjnyertes épület azt a személyes, őszinte, természetes egyszerűséget mutatja, melyet a pályázat kiírása is keres.

Ez a kétlakásos nyaraló épület tiszta alaprajzi szerkesztésével - melyben felfedezhetők a Szentendrei-sziget nyaralóinak hagyományai - reflektál környezetére.
A két épületegység között kialakított átrium, a vízre tájolt teraszok, természetes hűtést, szellőzést biztosítanak a tereknek.  Az egyszerű kubusok, a telken racionálisan elhelyezett épület magától értetődő, egymással és környezetével harmóniát teremt.
Az üdülők szerkesztésére jellemző, már-már végletekig leegyszerűsített alaprajz, az újszerű tömegkapcsolattal, a telken való elhelyezkedéssel nyújt új építészeti élményt.
A természetes anyaghasználat, fa, acél, vakolt felületek jól hangsúlyozzák a minden hivalkodástól mentes építészeti szándékot.
Az épületet elsősorban a magyar nyaralóépítészet legszebb hagyományait felidéző környezet- és szerkezettudatos megfogalmazásáért ismerte el.

Cikkajánló:

$$2145$$

$$2144$$

$$2120$$