Megemelték a panelprogram hitelkeretét

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az MFB 10 milliárd forinttal emelte meg a panelprogram hitelkeretét, aminek révén újabb 30 ezer panellakás felújítása válik lehetővé.

A bank közleménye szerint az emelés módot ad arra is, hogy a kedvezményes hitelből az ez évben meghirdetett zöld beruházási rendszer keretében elbírálásra kerülő panel pályázatok is támogathatók legyenek.

Az MFB mostani döntésével a hitelprogram keretösszegét megemelve, lehetővé teszi, hogy olyan lakóközösségek is hozzájussanak a kedvező hitelhez, amelyek pályázata elbírálás alatt áll, vagy csak most tervezik lakóházuk energiamegtakarítást eredményező felújítását.

A hitelprogram és a pályázat feltételei egymásra épülnek. A két forrás együttes felhasználása biztosítja, hogy az önkormányzatok, a lakásszövetkezetek és a társasházak tulajdonostársainak közösségei saját erő nélkül, kizárólag állami támogatásból valósítsák meg a lakóházak energia-megtakarítást eredményező felújítását.

Az MFB számítása szerint a kedvezményes hitel igénybevételével több mint 65 ezer lakás, az iparosított technológiával épült lakásállomány 8 százalékának a felújítása valósul meg. Ez mintegy 64,5 milliárd forint értékű beruházást generál az építőiparban.

Az MFB nemcsak lakóközösségek és önkormányzatok, hanem 2007 óta magánszemélyek energia megtakarítást eredményező beruházásaihoz is biztosít pályázati forrás mellé is igényelhető kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget. 

Cikkajánló: 

$$2150$$

$$2149$$

$$2148$$