Visszaesett a lakáspiac Pekingben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A nemzeti ünnephez kapcsolódó egyhetes szabadság idején - a szokásoktól eltérően - nemhogy élénkült volna, hanem az utóbbi három év legalacsonyabb szintjére került a pekingi ingatlanpiac.

A kínai kormány ingatlanforgalmazást felügyelő hivatalának honlapján közzétett adatokból kiderül, hogy az építés alatt álló új lakások közül október 6-án mindössze 114-et adtak el, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest 74 százalékos visszaesés.

Tavaly, amikor egyébként némileg pangott a piac, a nemzeti ünnepi "arany hét" első hat napján 1.411 új lakás talált gazdára, míg az idén ez a szám összesen 472.

A forgalomban bekövetkezett változást leginkább az elmúlt hónapok ingatlanárainak gyors növekedése okozta - állapítják meg a szakemberek. A lakásárak februárban kezdtek emelkedni, és egyes helyeken áprilisban már 50 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Piaci elemzők szerint az ünnepi időszak forgalma általában kifejezi a negyedik negyedévre várható tendenciákat, vagyis a következő hónapokban visszaeső keresletre lehet számítani.

Cikkajánló:

$$2158$$

$$2157$$

$$2156$$