Jövőre jelentősen visszaesik az irodafejlesztés Budapesten

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén több mint 350 ezer négyzetméterrel bővül a fővárosi A-kategóriás irodák területe, a kihasználatlanság az év végére meghaladja a 15 százalékot, így jövőre jelentősen csökken a fejlesztők aktivitása - mondta Thierry Delvaux, a Jones Lang LaSalle budapesti irodájának vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A jelenlegi információk szerint a mostani fejlesztési hullámot követő első irodaépületek 2011 utolsó negyedévében, de inkább 2012 elején készülnek el - tette hozzá az irodavezető.

A teljes kínálat az év végére elérheti a 2,8 millió négyzetmétert. Az idén átadott épületek úgy készültek el, hogy jelentős részükre nem kötöttek bérleti szerződést. Ez az oka annak, hogy a kihasználatlansági ráta az év elejei 13,7 százalékról a második negyedév végén már 14,9 százalék volt, és azóta is folyamatosan növekszik.

Az irodapiac a bérkők javára billent, ami megmutatkozik a bérleti díjakban is. A Jones Lang LaSalle adatai szerint a budapesti A-kategóriás irodák havi bérleti díja négyzetméterenként tavaly 10,5 és 15 euró között szóródott, az idén a harmadik negyedévben ennél alacsonyabb, 10-14,5 euró volt a fajlagos bérleti díj.

A fejlesztők helyzetét nemcsak a kínálat visszaesése, hanem a finanszírozás visszafogása is nehezíti.

Cikkajánló:

$$2166$$

$$2165$$

$$2164$$