MSZP: sikerült megakadályozni fideszes "ingatlan mutyit"

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Vagyonvesztéstől tart a fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Duna partján található három telek értékesítése kapcsán, a XIII. kerületi MSZP viszont a Fidesz frakcióvezető "ingatlan mutyijának" megakadályozásáról adott ki közleményt.

Spaller Endre XIII. kerületi frakcióvezető sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a mintegy kétmilliárd forint értékű telkeket egy két évvel ezelőtti pályázati anyag alapján kívánja értékesíteni az önkormányzat, a piac azonban ezidő alatt átrendeződött a válság miatt, s a projektek elavulttá váltak. A fővárosi Fidesz-KDNP kerületi frakciója vagyonvesztéstől tart, ezért kezdeményezte, hogy a telek eladása ebben a formában kerüljön le a napirendről.

Karácsonyi Zoltán, a kerület tulajdonosi és lakásgazdálkodási bizottságának szocialista elnöke erre úgy reagált: Spaller Endre a FIDESZ XIII. kerületi frakcióvezetője arra tett javaslatot, hogy egy Duna-parti telek együttest egy pályázaton kívüli beruházó vehessen meg. A frakcióvezető mutyi gyanús ötletét még a saját frakciója sem támogatta egyöntetűen - tette hozzá.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint a gazdasági világválságra tekintettel az önkormányzat az újabb árverés kiírásának időpontját nem határozta meg, azt a polgármester hatáskörébe utalta, aki mindeddig nem látta alkalmasnak az időpontot az újabb kiírásra.

Karácsonyi Zoltán úgy látja: a fideszes frakcióvezető nem először tesz saját maga népszerűsítésére, szereplési vágya kielégítésére szenzáció-hajhász kijelentéseket.

Cikkajánló:

$$2163$$

$$2162$$

$$2161$$