Lakás és Épület Energetikai Tanács alakul

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az épületek kisebb energiafogyasztásában érintett cégek és más szervezetek csütörtökön egy szakmai konferencián elhatározták, hogy egy hónapon belül megalakítják a Lakás és Épület Energetikai Tanácsot - közölte a szervezést végző Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel.

Miután az országban felhasznált energia 40 százalékát az épületek fogyasztják el, a széndioxid kibocsátás csökkentésének fontos eleme ezek fogyasztásának a csökkentése. A megalakítandó Lakás és Épület Energetikai Tanács célja a piaci szereplők érdekellentéteinek feloldása, valamint az állam befolyásolása azzal a céllal, hogy az építéshez, felújításhoz igénybe vehető támogatások az energia megtakarításhoz kapcsolódjanak.

A szakmai konferencián elhangzott, hogy az energia megtakarítást lehetővé tevő minden eszköz létezik, és kereskedelmi forgalomban megvásárolható.

A Tanács tagjai lesznek az építőanyag gyártók és -forgalmazók mellett az építéssel kapcsolatos képzést nyújtó egyetemek, valamint az építőanyagokat minősítő intézetek. A szervezést az ÉVOSZ vállalta.

Cikkajánló:

$$2171$$

$$2170$$

$$2169$$