Hitelszövetség: kis összegű tartozás miatt ne vesszen el az ingatlan

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Magyar Hitelszövetség azt javasolja, hogy 500 ezer forint alatti tartozás esetén mentesüljenek a végrehajtási eljárás alól azon jelzáloggal terhelt ingatlanok, amelyek után a hitelt rendben fizeti az adós. A szervezet szerint ezzel elkerülhető lenne a lakáshitelek értelmetlen felmondása.

Az átmeneti könnyítést kérők jelentős részének a jelzáloghitelen kívül hitelkártya, személyi kölcsön vagy áruhitel tartozása is van. A bajba került családok esetében szinte általános ez a halmozódás, amihez a közüzemi díjtartozások rohamos bővülése társul. A lakáshiteleket, ha nehezen is, de fizetik az adósok, lehet, hogy az egyéb adósságokat részben ennek érdekében halmozták fel.

A törlesztési késedelem azonban rövid időn belül a hitelek, szolgáltatói szerződések felmondásához, majd a követelés végrehajtási eljárás keretében történő behajtásához vezet. Ha pedig a végrehajtás érinti az adós tulajdonában álló, jelzálogjoggal terhelt ingatlant, a hitelező általában felmondja a hitelt akkor is, ha a törlesztőrészleteket rendben fizetik.

A hitelszövetség elnöke hangsúlyozta: általános tapasztalatuk, hogy a végrehajtásban nem törekszenek az arányosságra, kizárólag az eredményesség szempontja dominál. A kialakult gyakorlatot a szervezet egyértelműen károsnak tartja. Barabás Gyula szerint a végrehajtást sok esetben zsarolásra használják, hogy az adós minél előbb kifizesse a tartozását.

A hitelszövetség szerint a felhalmozott, viszonylag csekély mértékű adósságok rendezése ésszerűbb végrehajtási gyakorlattal is eredményesebb lehetne, a tartozások kiegyenlítése ugyanis sok esetben az ingó vagyon lefoglalásával is megoldható lenne, ezért fogalmazták meg javaslatukat.

Cikkajánló:

$$2191$$

$$2190$$

$$2189$$