Kisajátítási tárgyalás a Kánya-hegyi ingatlanról

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kisajátítási eljárási tárgyalást tartott a Honvédelmi Minisztérium (HM) által használt Kánya-hegyi ingatlan tulajdonszerzési ügyében az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal kedden Debrecenben - tájékoztatta Kerekes Edit hivatalvezető a tárgyalást követően az MTI-t.

Közlése szerint egy kilenc éve húzódó ügy került hozzájuk ez év szeptember 30-án. Az eljárás során elsősorban a tényállást kell tisztázni, ami azért bonyolult, mert egy megépült és használatban lévő objektum alatti földterület tulajdonjogáról van szó. A katonai objektum egyébként ma is működik: a használatot a tulajdonosok és a HM közötti jogi szerződés biztosítja - tette hozzá a hivatalvezető.

Kerekes Edit kitért arra: a kisajátítási eljárásban azt kell tisztázniuk, hogy szükség van-e az állam tulajdonjogára a közérdek érvényesülése érdekében.

Az érintett Kánya-hegyi területnek erdőbirtokossági társulatba tömörülve több mint 100 földtulajdonosa van. A kisajátítási eljárás nyilvános, az iratokba bárki betekinthet - fűzte hozzá az államigazgatási hivatal vezetője, aki szerint még ebben az évben döntés születik az ügyben.

Cikkajánló:

$$2195$$

$$2194$$

$$2193$$